Pesti Srácok

Bütyökéknek belefér a politikai pedofília is

Bütyökéknek belefér a politikai pedofília is
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Korábban még nem volt pártpolitikai esemény Európa egyik legnagyobb gyermekrendezvényén, a Győrben erre a hétvégére megszervezett Győrkőcfesztiválon, ennek azonban mostantól vége, miután bütyökék bejelentették, hogy ők is kitelepülnek az eseményre. Karcolgatják a politikai pedofília fogalmát...

Most hétvégén tartják a hagyományos győri Győrkőcfesztivált, ahová több ezer embert várnak. Az esemény lényege a program szerint, hogy a győrkőcök ezekben a napokban gondtalanul szórakozzanak. Mint írták, a szervezők nemcsak javában díszítik a belvárosi utcákat és építik a helyszíneket, de minden megtesznek a biztonságos gyalogos közlekedés miatt. A programsorozat ezúttal is tíz helyszínen kínál ezer programot, a hivatalos megnyitó pénteken este lesz, amikor is a város polgármestere átadja a gyermekeknek a város kulcsát - írta a Mandiner. Míg korábban ez az esemény a színtiszta szórakozásról és a kiskorúak öröméről szólt, idén másképp lesz. Az idei évben a helyi tiszások egyik embere a Facebookon bejelentette, szombaton délután ők is kint lesznek, a politikai pedofília határait feszegetve.

Tiszasziget civilmozgalom önkéntes tagjai, az Aurora ismert arcaival várja a Győrkőcöket és szüleiket! Beszélgetések, meglepik, kéz a kézben az Aurórával!”

– írta egyikük a közösségi oldalon.

Fekete Dávid, a Fidesz győri frakcióvezetője a közösségi oldalán felháborodásának adott hangot, mint mondta, a fesztivál idáig mentes volt a direktpolitikai megjelenésektől, azonban ez az új polgármester idején már megváltozni látszik.

El a kezekkel a gyerekeinktől! A Tisza Párt szervezett kitelepülést szervez a Győrkőcfesztiválra. Ez szerintünk elfogadhatatlan! A Győrkőcfesztiválon nincs helye a politikának!”

– közölte a kormánypárti politikus.

Azt pedig, hogy a korábban vállaltan antikommunista Auróra hogy adta magát össze a Tiszával, a saját érdekünkben jobb, ha nem tudjuk. Vigi, még nem késő!

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.