Zsinórban hetedik alkalommal is megvan a főtábla! – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–FC Noah 4–3 (2–2)

Az örmény FC Noah ellen vívta meg a visszavágót a Ferencváros labdarúgó-csapata a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A tét nagyon nagy volt, hiszen a párharc győztese már egészen biztosan főtáblás lesz ősszel valamelyik nemzetközi kupasorozatban. A magyar bajnok változatos, gólgazdag mérkőzésen kivívta a továbbjutást, így legrosszabb esetben is az Konferencia Liga főtábláján szerepelhet majd.
Szoros meccsen, de sikerült győznie a Ferencvárosnak a múlt héten Örményországban, így ellenfelénél jóval kedvezőbb helyzetből várhatta a BL-selejtező hazai visszavágóját. Hatalmas hiba lett volna azonban leírni a kaukázusiakat, mert az elmúlt szezonban az FC Noah is vitézkedett a nemzetközi színtéren, ráadásul megnyerte hazája bajnokságát és kupasorozatát is. Mindkét edző változtatott a múlt heti kezdőcsapatán, amelynek köszönhetően olyan játékosok is szerepet kaptak, akik a múlt héten legfeljebb csak csereként léptek pályára.
Robbie Keane a piros lapja miatt eltiltott Cissé helyén Raemaekersnek szavazott bizalmat, és bekerült a kezdőcsapatba Szalai Gábor, valamint Pesics is. Varga Barnabás ezúttal a padon kezdett. A vendégek trénere, Sandro Perkovic is módosított, és érzékelhető volt, hogy a támadójátékkal lehetett elégedetlen a múlt héten, mert elöl nem Gregorio, hanem Matheus Aias kezdett, és bekerült a csapatba a támadó középpályás Manveljan is.
Összeállítások
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Ötvös, O’Dowda – Levi, Jopesh – Pesics. FC Noah: Csancsarevics – Boakye, Goncalo Silva, Muradjan, Thorarinsson – Grgic, Eteki, Sangaré, Manveljan – Hélder Ferreira, Matheus Aias.
Első félidő
Ennél jobban aligha lehet kezdeni, első akciója végén azonnal vezetést szerzett a Ferencváros. Lenny Joseph tálalt Pesics elé, aki tizenhat méterről, félfordulatból a kapu jobb alsó sarkába helyezett (1–0). Nem sokáig örülhettünk azonban az összesítésben már kétgólos előnynek, mert váratlanul egyenlített az FC Noah, egy ellentámadás végén Hélder Ferreira lövése a ferencvárosi kapu bal oldalába vágódott (1–1). Most meg búslakodni nem maradt időnk, mert a 11. percben Tóth Alex ragyogó jobb oldali beívelését a legmagasabbra emelkedő Joseph a jobb sarokba fejelte (2–1). Igazán nem lehetett panasz a meccsre, bő tíz perc alatt három gólt is láthattunk. Két perc elteltével Joseph duplázhatott volna, de nagy helyzetben fölé lőtt. Mentségére szóljon: térddel találta el a labdát. A 21. percben megint egyenlítettek a vendégek. Mintaszerű kontra futott végig a pályán, Hélder Ferreira középre játszott labdáját Matheus Aias állítgatás nélkül kapura lőtte, és a játékszer Dibusz lábai között utat talált a hálóba (2–2). A korábbiakhoz képest kissé leült, de legalábbis eseménytelenebbé vált a játék. Az FTC elsősorban távoli lövésekkel próbálkozott, ugyanakkor érződött, hogy ebben a felállásban még sosem játszott a hazai védelem, olykor bizonytalanság volt tapasztalható. Az eredmény a szünetig már nem változott, nyílt volt a találkozó és ezzel a továbbjutás kérdése is.

Második félidő
A szünetben cserélt Robbie Keane, Levi helyére Zachariassen állt be. A 51. percben ismét Joseph volt a hős, aki kiválóan ugrott ki, a lehető legjobb ütemben tolta meg a labdát a kivetődő Csancsarevics mellett, aki elütötte, büntetőhöz jutott a Fradi. A labda mögé az éppen beállt Zachariassen állt, és a kapu jobb alsó sarkába lőtt (3–2). Csancsarevics érezte az irányt, hozzá is ért a labdához, de szerencsére Zachariassen kellő erővel lőtt, így a kapus nem tudott hárítani. Az előny ismét két gól lett összesítésben, így kézzelfogható közelségbe került az újabb főtábla. Persze azért a hátralévő szűk negyven percet még le kellett játszani. A 63. percben ismét cserélt a Ferencváros, az első gól szerzője, Pesics jött le, akit Varga Barnabás váltott. Pesics ápolásra szorult, mielőtt lejött a pályáról, reméljük, nem sérült meg. A 65. percben mindkét kapu előtt helyzet adódott. Előbb Manveljan egyenlíthetett volna, de Dibusz ragyogó ütemben jött ki és bravúrral védett, majd a felszabadítás után Joseph került helyzetbe, de hosszan szöktette magát, így Csancsarevicsé lett a labda. Két perccel később ismét Joseph lépett ki, remekül vette át az indítást, ám Csancsarevicsbe bombázott. Nagy kár volt a kimaradt helyzetekért, mert a 71. percben harmadszor is kiegyenlítettek az örmények. Járatták a labdát a vendégek a Fradi tizenhatosának előterében, majd a balról érkező beadást Grgic a kapu jobb oldalába fejelte (3–3). Dibusz belepiszkált a korábbi DVTK-játékos fejesébe, de védeni nem tudott.

Fotó: Nelli
A 73. percben Zachariassen ezúttal akcióból szerezhetett volna gólt, de lövése elgurult a jobb sarok mellett. Egy perccel később aztán ismét meglett az előny. Makreckis az oldalvonal mellől játszotta meg a büntetőterületen belül álló Varga Barnabást, aki jobbal átvette, majd lefordult a védőjéről és ballal a jobb sarokba helyezett (4–3). Bő negyedóra volt már csak hátra, ismét kettővel ment a Fradi összesítésben. Robbie Keane következő cseréjével a középpályát igyekezett stabilizálni, hiszen Joseph helyére Maiga állt be. A cserét követően a magyar bajnok kissé visszább húzódott, kontrajátékra állt át, és átadta a területet az örményeknek, akik azonban csak egy helyzetig jutottak el, a 86. percben, de negyedszer már nem sikerült egyenlíteniük.
A Ferencváros a kettős győzelemmel kivívott továbbjutásával idén is ott lesz valamelyik európai kupasorozat főtábláján, sorrendben immáron hetedik alkalommal. Természetesen a fő cél a legrangosabb sorozat, a Bajnokok Ligája főtáblája, amelyhez a következő ellenfél vagy a horvát Rijeka, vagy pedig a bolgár Ludogorec lesz majd. A zöld-fehérek idegenben kezdik majd meg azt a párharcot is.
Vezető kép: MTI/Bodnár Boglárka