Pesti Srácok

Csúcstalálkozó Budapesten? - Trump és Putyin akár Magyarországon is találkozhat

Csúcstalálkozó Budapesten?  - Trump és Putyin akár Magyarországon is találkozhat
Trump és Putyin egy korábbi találkozójukon

Budapest is lehetséges helyszíne lehet az amerikai és az orosz elnök tárgyalásának – erről értkezik a nemzetközi sajtó. A Trump–Putyin csúcstalálkozóra hamarosan sor kerülhet.

A Fehér Ház szerdán megerősítette, hogy Donald Trump akár már a jövő héten találkozhat Vlagyimir Putyinnal, hogy megpróbáljon közvetíteni az ukrajnai orosz háború befejezése érdekében. Nem biztos, hogy könnyű lesz semleges helyszínt találni a Trump–Putyin csúcstalálkozónak, tekintve, hogy az orosz elnök ellen 2023-ban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, így 125 országban letartóztatás fenyegeti – írja The Guardian. 

csúcstalálkozó
Trump és Putyin korábbi csúcstalálkozón

Hol lehet a csúcstalálkozó?

A portál szerint ez azt jelentheti, hogy a csúcstalálkozót Szaúd-Arábiában vagy Törökországban szervezik meg, ahol már zajlottak tárgyalások Oroszország és Ukrajna között. Ugyanakkor kiemelik:

Egy másik lehetőség Magyarország, mivel Orbán Viktor miniszterelnök közel áll Trumphoz és Putyinhoz is, áprilisban pedig a kormány bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

A Lenta orosz hírportál arra is felhívja a figyelmet, hogy a Vatikán is beszélt a lehetséges tárgyalásokról.

Leonid Sevastyanov, az Ortodox Hitűek Világszövetségének vezetője, aki kapcsolatban áll XIV. Leó pápával, azt mondta, hogy a Szentszék lehet a csúcstalálkozó helyszíne. 

A Vatikán lehetséges helyszín. XIV. Leó pápa meghívása, amelyet [Pietro] Parolin külügyminiszter megerősített, továbbra is érvényben van

– emelte ki.

A Kreml csütörtökön jelentette be, hogy megállapodás született az amerikai–orosz csúcstalálkozóról.  

Az amerikai fél javaslatára elvi megállapodás született arról, hogy a közeljövőben kétoldalú csúcstalálkozót tartanak, vagyis Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozni fog

– mondta Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön Moszkvában újságíróknak.

Közölte, hogy a találkozó helyszínében már megállapodtak, de erről csak később történik bejelentés. 

 

Ajánljuk még

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?