Pesti Srácok

Ezúttal kisfiúra támadt Bram, a farkas - utcára vonulnak a holland környezetvédők a védelmében 

Ezúttal kisfiúra támadt Bram, a farkas - utcára vonulnak a holland környezetvédők a védelmében 
Fotó: Hemis via AFP

Hatéves kisfiúra támadt egy farkas a hollandiai Utrecht tartomány Den Treek nevű természetvédelmi területén - jelentette a The Brussels Times című brüsszeli hírportál pénteken. Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport bejelentette, hogy jövő héten utcára vonul. A farkas védelmében.

A kisfiú édesanyjának elmondása szerint két gyermekével sétált a természetvédelmi területen, amikor a farkas hirtelen megjelent, majd nekiugrott az egyik gyereknek, és megpróbálta bevonszolni az erdőbe. Szerencsére arra járt két felnőtt, akik elkezdték botokkal ütlegelni az állatot, és így végül ki tudták szabadítani a kisfiút. A farkas a fiút a hátán ragadta meg, ahol harapásnyomok, karmolások és horzsolások is lettek. 

A hatóságok szerint a fiút megtámadó állat a Bram néven emlegetett farkas lehetett, amely már több embert is megtámadott a közelmúltban a környéken, legutóbb májusban egy túrázót. Júliusban a helyi hatóságok engedélyt adtak az állat kilövésére.  

A határozat ellen azonban környezetvédelmi aktivisták tiltakoztak. Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport bejelentette, hogy jövő héten utcára vonul Bram védelmében. Múlt héten a tartományi vezetés figyelmeztetést adott ki, hogy mindenki maradjon távol az Utrecht környéki erdők és természetvédelmi területek bizonyos részeitől.  

A brüsszeli hírportál emlékeztetett arra, hogy a farkasok az elmúlt évtizedben tértek vissza a Benelux-államok területére. Jelenlétüket először 2015-ben Hollandiában jegyezték fel, ahová Németországból vándoroltak át az állatok. A következő évben 124 év után először láttak farkast Belgiumban. Hollandiában jelenleg legalább kilenc farkasfalka él.  

Meg kell tanulnunk együtt élni a ténnyel, hogy megint vannak farkasok 

- mondta a megtámadott kisfiú apja. 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.