Az IDEA friss kutatása szerint nagyon belehúzott a Fidesz

A kormánypártinak korántsem nevezhető közvélemény-kutató beszédes számokat közölt. Az IDEA szerint már csak 4 százalékkal vezet a Tisza a Fidesz előtt.
Ha a nyár közepén tartották volna a parlamenti választásokat Magyarországon, három párt került volna be a parlamentbe, a Tisza Párt továbbra is a legnépszerűbb, de május óta a Fidesz tudta stabilizálni a helyzetét, és növelni tudták a szavazótáborukat – írja az IDEA Intézet a legfrissebb, 2025. július 31. és 2025. augusztus 7. között készített országosan reprezentatív, kérdőíves felméréséről.

/ Fotó: Koszticsák Szilárd
Ez alapján az elmúlt hónapokban a teljes népesség körében 9 százalékpontról 4 százalékpontra csökkent a Tisza előnye.
Nagyon belehúzott nyár végére a Fidesz
Július végén, augusztus elején a hazai felnőttek harmada (33 százaléka) szavazott volna a Tisza Párt listájára egy esetleges országgyűlési választáson, miközben a Fidesz–KDNP-t 29 százalékuk támogatta volna. A választási részvételi hajlandóságot is figyelembe véve viszont elmondható, hogy a biztos szavazók körében a Tisza Párt ugyanúgy 7 százalékpontos előnyben van a kormánypártokkal szemben, mint ahogyan az májusban is tapasztalható volt. Egy augusztus eleji országgyűlési választáson a biztos szavazó, pártot választani tudók 46 százaléka adta volna le a voksát a Tisza Pártra, miközben a Fidesz–KDNP listáját csak 39 százalékuk támogatta volna. Ez azt jelenti, hogy a biztos pártválasztók között mindkét párt 2 százalékponttal növelte a szavazóbázisát.
Amíg egy esetleges májusi választáson még négy, addig egy július végi, augusztus eleji voksoláson már csak három párt érte volna el a parlamenti frakció alapításához szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt. A két nagy párton kívül harmadikként csak a DK tudta volna ezt teljesíteni. A Mi Hazánk 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon áll.