Pesti Srácok

Szánthó Miklós: Fleck Zoltán egy olyan éhes disznó, aki makkal álmodik

Szánthó Miklós: Fleck Zoltán egy olyan éhes disznó, aki makkal álmodik

Szánthó Miklós is „megemlékezett” a vágyvezérelt ELTE-jogászprofesszorról. Fleck Zoltán azt találta mondani, hogy „nem kormányváltásra, hanem forradalomra van szükség.”

Az Alapjogokért Központ főigazgatója emlékeztetett: ő volt az egyik értelmi szerzője annak az ötletnek még négy évvel ezelőtt, hogy ha Márki-Zay Péter által vezetett baloldali szivárványkoalíció győzne, de csak feles többséget szerezne a parlamentben, akkor is át kellene írni az alkotmányt – amihez tudvalevőleg 1990 óta kétharmad kell.

„Szóval azzal ült fel újra a dilivonatra ez a “tanárember” – anyám, ő fiatal joghallgatókat oktat a jogi karon! –, hogy ha most már aztán tényleg az általa favorizált, hozzá és MZP-hez hasonlóan pszichopatológiai tüneteket produkáló Magyar Péter nyeri a következő választást, akkor “akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében, ugyanis az államfő megteheti, hogy nem a választáson nyertes párt jelöltjét kéri fel kormányalakításra. Majd, ha a vesztes nem jár sikerrel másodszor sem, új választást ír ki” – tehát ezért kell megint forradalom meg minden”

– írta Szánthó.

Jelezte, Fleck „annak a hangos, egyébként marginális zombi SZDSZ-es értelmiségnek a típuslidérce, aki tényleg ideggyógyászati segítségre szorul, amiért nemzeti, szuverenista kormányzás van, és aki minden egyes választás előtt jön fel, mint a vomitus – szóval Fleck még ostoba is, vagy ahogy balos madárnyelven mondják, »szakmaiatlan«” – tette hozzá.

A teljes bejegyzés alább olvasható.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.