Pesti Srácok

Houston, baj van - Elhunyt Jim Lovell, az Apollo 13 parancsnoka

Houston, baj van - Elhunyt Jim Lovell, az Apollo 13 parancsnoka

Kilencvenhét éves korában elhunyt Jim Lovell, aki főképp az a Hold felé vezető úton szerencsétlenül járt, majd elképesztő szerencsével megmenekült Apollo 13 parancsnokaként ismert. Lovell John Young-hoz és Eugene Cernan-hez hasonlóan egyike azon három amerikai űrhajósnak, akit kétszer is eljutottak a Hold körüli pályára, és ő az egyetlen, aki nem érte el a felszínt.

James Lovell a holdra szállás előkészítéseként elindított programban 1965 decemberében a Gemini 7 pilótájaként két hetet töltött Föld körüli pályán parancsnokával, Frank Borman-nel, ami akkor rekord hosszúságú repülésnek számított. Később, 1966 novemberében a Gemini 12 parancsnokaként tért vissza az űrbe Buzz Aldrin-nal, a küldetés teljes siker volt, az űrhajósok gond nélkül dokkoltak egy másik űrjárművel, Aldrin – aki később második emberként lépett a Holdra – pedig három űrsétát végzett el hibátlanul. 

Lovell 1968 decemberében Frank Borman parancsnokkal és William Anders pilótával elsőkként kerülték meg a Holdat.

1970 áprilisában James Lovell Jack Swigert modulpilótával és Fred Haise holdkomppilótával indult a Holdra, hogy az Apollo 13 a program harmadik leszállását teljesítse. Az oda felé vezető úton a műszaki egységben robbanás következett be, az űrhajósok sokáig azt sem tudták, mit veszítettek el, és mi az, ami megmaradt. Ez a küldetés volt a NASA addigi legkomolyabb vészhelyzete. Az elképesztő összefogás azt a megoldást hozta, hogy a szinte használhatatlanná vált parancsnoki egységből az űrhajósok a holdkompba költöztek át, azt viszont csak két emberre tervezték. Az Apollo 13 így kerülte meg a Holdat, majd a precízen kiszámított repülés adatoknak megfelelően visszaindult a Földre, és sikeresen landolt. Ez volt a program egyetlen sikertelen kísérlete.

A Hold körüli pályán három amerikai űrhajós járt kétszer, Lovell nem jutott el a felszínre, Jonh Young az Apollo 16, Eugene Cernan pedig az Apollo 17 parancsnokaként jártak kísérőnkön. 

Az Apollo 13 legénysége, Fred Haise, James Lovell és Jack Swigert a megmenekükésük után. Fot: NASA

James Lovell az Apollo 11 történelmi küldetéskor, az első holdra szálláskor Neil Armstrong parancsnok tartaléka volt, azaz ő lehetett volna az első ember a Holdon, ha Armstronggal történt volna valami a startig. Az Apollo 13 drámáját feldolgozó játékfilmben Tom Hanks alakította Lovellt, aki a film végén az űrhajósokat kimentő hadihajó kapitányaként tűnt fel.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.