Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány intézkedései ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat

Szijjártó Péter: a kormány intézkedései ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
Szijjártó Péter
Fotó: Bodnár Boglárka

A magyar kormány több intézkedést is hozott az Európai Bizottság által a vámok ügyében okozott károk ellensúlyozása érdekében, amelyek közül a leglényegesebb az amerikai beruházások további növelése – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a GE Vernova friss beruházásának bejelentésén érintette a napokban köttetett amerikai-európai vámegyezményt is, amely szavai szerint rendkívül előnyös az Egyesült Államok számára, így Donald Trump elnöknek "jár a taps", viszont közben bebizonyosodott, hogy az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen "csak károkat tud okozni az európai gazdaságnak".

"Az Európai Bizottság elnöke megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban, főleg azzal, hogy megpróbálták eladni ezt a megállapodást úgy, mintha az Európának jó lenne. Ez még viccnek is gyenge. Donald Trump kiváló tárgyaló, kiváló elnöke az Egyesült Államoknak, ez bebizonyosodott, és Ursula von der Leyen pedig egy szánalmasan rossz vezetője az Európai Bizottságnak"

 - fogalmazott.

"Na, most már ez van. Ebben a helyzetben kell megtalálni Magyarország számára a legjobbat. Ezért úgy döntött a kormány, hogy a magyar ipar és a magyar munkahelyek megvédése érdekében több intézkedést is hozunk"

– mondta.

"Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló amerikai vállalati beruházásokat. Mert minél több amerikai vállalati beruházás jön Magyarországra, annál több munkahely jön létre, annál nagyobb gazdasági teljesítmény jön létre, és ezzel pedig ki tudjuk javítani, ki tudjuk küszöbölni az Európai Bizottság és annak elnökének alkalmatlanságából fakadó problémákat"

– folytatta.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a gázturbinák gyártásával foglalkozó, amerikai GE Vernova kapacitásbővítő és megújuló energetikai fejlesztést hajt végre Veresegyházán 9,5 milliárd forint értékben, amelyhez az állam 2,8 milliárd forint támogatást biztosít.

Valamint aláhúzta, hogy Donald Trump januári hivatalba lépése óta már ez az ötödik amerikai vállalati beruházás, amelyet bejelentettek Magyarországon.

"Ezzel a beruházással a GE Vernova megerősíti világpiaci pozícióját, betonbiztossá teszi azt a több mint kétezer munkahelyet, amelyet eddig fenntartott Veresegyházán. Ráadásul egy még felelősségteljesebb növekedés előtt áll a vállalat, hiszen úgy növeli a kapacitását, hogy eközben a károsanyag-kibocsátását is csökkenti"

– mutatott rá.

Illetve kiemelte, hogy a hazánkban immár több mint húsz éve jelen lévő cég beszállítói hálózatában sok hazai kis- és közepes vállalkozás is található, amelyek előtt ez a fejlesztés újabb lehetőségeket nyit meg.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy továbbra is az amerikai cégek alkotják a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, ez a nagyjából 1500 vállalat több mint százezer embernek ad munkát Magyarországon.

"Az elmúlt tíz esztendőben 145 amerikai vállalati beruházáshoz adott a kormány összesen 110 milliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán 860 milliárd forintnyi beruházás jött létre, illetve húszezer új munkahelyet hoztak létre"

- tudatta.

Ráadásul - mint közölte - mindennek nyomán folyamatosan csúcsokat dönt a kétoldalú kereskedelem, amelynek volumene a tavalyi adatok alapján idén elérheti a tízmilliárd dollárt.

Végül arra is kitért, hogy Pest vármegyében az utóbbi tíz év alatt felére csökkent a munkanélküliség, miközben az ipari termelés értéke 2500 milliárd forintról 7000 milliárd forintra nőtt, köszönhetően annak a 320 nagyberuházásnak is, amely a kormányzat támogatásával jött itt lére ez idő alatt, mintegy 22 ezer munkahelyet teremtve.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka
 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.