Pesti Srácok

Holtan találták a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettet

Holtan találták a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettet

A kutyás keresőcsapat megtalálta a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett holttestét, a fiatal nőt az utolsó ismert ruházata alapján egyértelműen azonosítani tudták. A rendőrség megerősítette a Blikk információját, a hatóság azonban részleteket még nem közölt.

A Blikk beszámolója szerint a fiatal nő három hete tűnt el, miután egyedül indult túrázni a Pilisbe. Kaszás Nikolett eltűnése ügyében először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága, majd néhány nappal később a Monori Rendőrkapitányság rendelt el körözést. A fiatal nőt először négy napig Budapesten keresték, mivel Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Az eltűnés estéjén azonban sem otthonába, sem barátjához – akinek még elküldte utolsó üzenetét arról, hogy jól érezte magát a túrán –, sem pedig szülei monori lakásába nem érkezett meg, így nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Másnap reggel nem jelent meg a munkahelyén, és mivel korábban ilyen soha nem fordult elő vele, először kollégái kezdték keresni, majd a család jelentette be eltűnését a rendőrségen.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a honlapján azt írta: 

A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredményt hozott. A délelőtti órákban megtaláltuk a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt. A szemle folyamatban van, azonban bővebb információt nem áll módunkban adni jelenleg az ügy körülményeiről. A család gyászában és fájdalmában osztozunk.

A hatóság egyelőre nem közölt részleteket a vizsgálatról.

 

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.