Pesti Srácok

Országjárásra indul a Folyami Polgárnaszád

Országjárásra indul a Folyami Polgárnaszád
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Országjárásra indul a Folyami Polgárnaszád, amelynek célja annak bizonyítása, hogy ez eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van. A Polgárnaszád első, szeptember 28-i állomásai Mezőhegyesen, Kiskunhalason, Mórahalmon és Tiszakécskén lesznek, ahova az előadókat a Kormorán együttes 2-2 tagja is elkíséri.

A Folyami Polgárnaszád országjárása alkalmával, amely magába foglalja a 106 választói kerületet, mérlegelésre kívánja biztatni mind a fiatal, mind az idősebb korosztályt, nagy hangsúlyt fektetve a hazaszeretet fontosságára és a családok összetartó erejére. 

Polgárnaszád
A Folyami Polgárnaszád egyik állomása. 

Csizmadia László CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott:

Szellemi honvédőket toborzunk, eszmeiségünket és szívünk hangjait szólaltatjuk meg. 

Két gépkocsival helységről helységre járva és az alkalomra készült zsebkönyv tartalmával bemutatjuk eredményeinket - tette hozzá a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke. Az elmúlt négy országgyűlési választással és a jövővel kapcsolatban Csizmadia kiemelte, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és biztonság drága kincs, a békés jövőt jelenti.

A Polgárnaszád a konzervatív értékek mentén jelöli ki Európa útját

A magyar történelem folyamán felbukkant árulókkal kapcsolatban a kuratórium elnöke úgy fogalmazott: a hamis prókátorok, messiások idején a történelemben már többször átéltük, elszenvedtük árulásukat és féktelen hazugságaikat. Ebből pedig a magyar nép tanult, éppen ezért nem kérünk belőle!

Csizmadia a magyarsághoz fordul azzal a felhívással, hogy

Mi magyarok világítsuk be, segítsük kikövezni Európa új útját, erős keresztény erkölcs, hazaszeretet, családjainkért érzett felelősség egyre fényesedő lámpásával.

 

 

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.