Pesti Srácok

Ruszin-Szendi ruhája alatt megint kidudorodott "valami"

Ruszin-Szendinél fegyverrel épül a Szeretetország. Inkább Gyűlöletország ez.
Ruszin-Szendinél fegyverrel épül a Szeretetország. Inkább Gyűlöletország ez.

Ruszin-Szendi Romulusz ex-katona jobboldalán egy újabb dudor bukkant fel, miközben a tiszás "szakértő" a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában tartott előadást. A korábbi felvételek és információk alapján pedig biztosak lehetünk benne, hogy a dudor sem Toka úr rosszul sikerült zsírleszívásának az oka, ahogy abban is, hogy nem a "kabátja vetett hullámot." Elmondhatjuk, hogy Ruszin-Szendi harcba indult, csak kár, hogy a magyarok ellen.

Ruszin-Szendi Romulusz, akiről már kiderült, hogy „minden, amivel ölni lehet, az közelebb áll a szívéhez”, ezúttal - a felvételek tanúsága szerint - egy újabb fórumra vitte magával kézifegyverét "önvédelmi célból". Bár azt nem tudjuk, hogy az ex-katona ott éppen kit érzett magára nézve veszélyesnek, Ruszin-Szendi valószínűleg tartott attól, hogy a jelenlévő nyugdíjasok közül egy páran bottal támadnak majd rá, ezért nem marad más, minthogy ilyen hatalmas támadás esetén megcsillantsa fegyverét. 

Ruszin-Szendi
Ruszin-Szendi újabb "dudora". 
Forrás: Mandiner

Ruszin-Szendi az olyan dolgokat szereti, amivel ölni lehet

Ahogy arról már korábban lapunk is írt, Toka úr lakossági fórumokon történő fegyverviselése először a szeghalmi tiszás fórumon vált nyilvánvalóvá, ahol Ruszin-Szendi jól láthatóan kézifegyvert viselt. A tiszás vezér, Magyar Péter kezdetben, ahogy ezt szokta, tagadta a vádakat, de később kénytelen volt elismerni, hogy Toka "szakértője" fegyverrel kószál a tiszás rajongók között, ami különösen veszélyes akkor, ha valaki, ahogy Ruszin-Szendi is, arról beszél, hogy "viszket a tenyere", és hogy nem szeretne nekimenni a honfitársainak. 

Toka úr fegyverviselési engedélyét és tartalékosi szerződését azóta - szerencsére - visszavonták, így most már kevésbé közveszélyes a lakosságra nézve. Noha, nyilatkozataival még tud gyilkolni, azért nem árt résen lenni, mert nem a kézifegyver az egyetlen önvédelemre alkalmas eszköz, amit magánál viselhet Toka úr. 

 

 

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.