Szijjártó: él a remény, Donald Trump nem adja fel a béketörekvéseit

Donald Trump az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató friss fejlemények ellenére továbbra is kitart a békeerőfeszítései mellett, amelyeket a magyar kormány is minden erejével támogat - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter Pozsonyban amerikai kollégájával egyeztetett.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetését követően arról számolt be, hogy mindenekelőtt megköszönte az Egyesült Államok kormányának erőfeszítéseit, és úgy vélekedett, hogy az elmúlt hetek és hónapok visszaigazolták azt, hogy Donald Trump elnök jelenti mára az egyetlen reményt az ukrajnai háború lezárására.

Csak Donald Trump az a politikus ma a világpolitikában, aki vissza tudja hozni a békét három és fél év háború után Közép-Európába. Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között
- mondta. Majd sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi napok eseményei az eszkaláció irányába mutattak, és aláhúzta, hogy az európai politikusok egy nagy része az amerikai békeerőfeszítések ellen dolgozik.
Én viszont arról biztosítottam Marco Rubiót, hogy Magyarország, a magyar kormány minden erejével támogatja Donald Trump békeerőfeszítéseit, segítjük ezeket (…) És őszintén reméljük, hogy Donald Trump nem adja fel a béketörekvéseit, mert akkor elveszítjük a reményt a békére ebben a térségben
- folytatta. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Marco Rubio szerint az amerikai elnök nem adja fel, s mindenképp békét szeretne teremteni Közép-Európában.
Ez nekünk, magyaroknak a lehető legjobb hír, különös tekintettel az elmúlt napok nagyon komoly aggodalomra okot adó, eszkaláció irányába mutató eseményeire. Mindaddig, amíg Donald Trump nem adja fel, mindaddig, amíg folytatja a békeerőfeszítéseket, addig ott van a remény arra, hogy ez a három és fél éve tartó háború végre véget érjen
- jelentette ki. Továbbá arra is kitért, hogy érintették a kétoldalú kapcsolatokat is, és örömmel állapították meg, hogy Donald Trump beiktatásával teljesen új dimenzióba lépett az együttműködés.
A korábbi vádaskodások és megbélyegzések helyett most az abszolút barátság és a kölcsönös tisztelet uralja ezt az együttműködést
- hangsúlyozta.
Szijjártó szerint kifejezetten baráti volt a megbeszélés Rubióval
A miniszter rámutatott, hogy Donald Trump idén januári hivatalba lépése óta már hat amerikai vállalati beruházást jelenthettek be Magyarországon, illetve a kormány elköteleződött az amerikai technológia mellett a hazánk biztonságos energiaellátásához szükséges kis moduláris nukleáris reaktorok telepítése tekintetében. Valamint közölte, hogy tájékoztatta amerikai hivatali partnerét Közép-Európa speciális energiaellátási helyzetéről, az infrastrukturális adottságokról, amelyek nagyban meghatározzák a szállítások kérdését.
Marco Rubio az első és talán mindeddig az egyetlen nyugati politikus, akitől hallhattam azt a racionális érvet visszaigazolni, hogy bizony az infrastruktúra, a földrajz, s a fizikai valóság nem hagyható figyelmen kívül akkor, amikor energiaellátási kérdésekről beszélünk
- fogalmazott.
Kifejezetten jó, baráti, majd félórás telefonbeszélgetés volt, amelynek tehát a legfontosabb tanulsága, a legfontosabb hír az az, hogy Donald Trump továbbra is kitart a békeerőfeszítései mellett és nem adja fel azokat
- összegzett.