Zelenszkij egyre jobban retteghet a belső ellenségtől

Zelenszkij ukrán elnöknek nemcsak a külső, hanem a belső ellenségeitől is egyre inkább rettegnie kell. Utóbbi körébe tartozik Valerij Zaluzsnij, Ukrajna korábbi főparancsnoka, akit Zelenszkij egy tollvonással Londonba küldött, hogy minél távolabb tudja azt az embert, aki veszélyt jelent a jelenlegi ukrán rezsim hatalmára nézve. Most pedig a számok is igazolták, hogy Zelenszkijék társadalmi támogatottsága egyre inkább csökken, miközben Zaluzsnijé növekszik.
Zelenszkij hiába kürtöli tele a sajtót az ukrán hadsereg nem létező sikereivel, az elnöknek ez sem segít abban, hogy az ukrán társadalom nagy részét maga mellé állítsa. Bár Zelenszkij megpróbál minden olyan lépést tagadni, ami negatívan tünteti fel mind őt, mind az ukrán hadsereget, így például az ukrán toborzó tisztek által tanúsított erőszak alkalmazását, ami a toborzók brutalitásába csap át, ez egyelőre mégsem elegendő arra, hogy a regnáló ukrán elnök a népszerűségét növelje. Pedig kapaszkodik ő mindenbe: legutóbb például az ukrán vezetés magyar drónokról ábrándozott, és arról, hogy a honvédség ezekkel a katonai eszközökkel térképezi fel Kárpátalját ez esetleg megszállásra felkészülve. Noha, a Honvédelmi Minisztérium cáfolta az esetet, de Zelenszkijéket, ahogy ez várható volt, nem tántorította el a téveszméiktől.

Fotó: Efrem Lukackij
Zelenszkij az oroszok helyett az ukránoktól kapott egy pofont
A újabb pofon pedig nem az oroszoktól vagy az amerikaiktól kapta az elnök, hanem saját állampolgáraitól, akik folyamatoson kihátrálnák Zelenszkij mögül, és törnek lándzsát az ukrán elnök egyik ellensége, Zaluzsnij mellett. Ugyanis a Socis” Társadalmi és Marketingkutató Központ 2025 szeptemberében készített közvélemény-kutatása szerint Ukrajna korábbi főparancsnoka és jelenlegi londoni nagykövete vezetheti a legnépszerűbb politikai erőt egy hipotetikus ukrajnai parlamenti választáson.
A számok magukért beszélnek:
31,8 százaléka szavazna Zaluzsnij nevével fémjelzett politikai blokkokra, míg Volodimir Zelenszkij pártja 19,1 százalékos támogatottságot kapott volna.
Arról nincs hír, hogy Zelenszkij hogyan viselte egy az újabb csapást, és hogy az elnök milyen további belpolitikai lépéseket tervez a belső ellenség kiiktatására, de az egyelőre mindenképp az ukrán elnök kezére játszik, hogy a jelenlegi háborús helyzetben nem kell megmérettetnie magát senkivel szemben.