Kedden vonul rácsok mögé Nicolas Sarkozy

A volt államfő lesz az első elnöke Franciaországnak a modern történelemben, aki kedden börtöncellába kerül. Nicolas Sarkozyt illegális kampányfinanszírozás miatt ítélték el.
A Politico azt írta, Nicolas Sarkozy kedden kezdi meg börtönbüntetését, miután elítélte a párizsi bíróság illegális kampányfinanszírozásért.

Kadhafitól kért pénzt Nicolas Sarkozy
A volt államfő ugyanis engedélyezte „közeli munkatársainak” és „nem hivatalos közvetítőinek”, hogy pénzügyi támogatást próbáljanak szerezni Moammer Kadhafi líbiai rezsimétől, amiért cserébe gazdasági és diplomáciai szívességet tett volna a diktátornak, mialatt első elnöki kampányára készült.
Gérald Darmanin igazságügyi miniszter, aki 2014-ben Sarkozy szóvivője volt, és akivel azóta is szoros kapcsolatban áll, elmondta, hogy az ítélet óta találkozott Sarkozyval, és „biztonsági céllal” meg is fogja látogatni a börtönben.
Mint írtuk, az ítélet súlyosabb volt, mint amire sokan számítottak, és annak ellenére is börtönbe megy az ország 2007 és 2012 közötti elnöke, hogy megígérte, fellebbez majd az ítélet ellen.
Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Ian Langsdon