Válságban a Tisza? - Leghűségesebb támogatói hagyják ott Pétert, mert "nem tudnak azonosulni a párt értékrendjével"

Feltehetnénk a kérdést, hogy eddig miben látták az "értékrendet", amivel azonosulni tudtak, de inkább azzal foglalkozunk, hogy úgy tűnik a valóság hamarosan durván utoléri a Tiszát. Történt ugyanis, hogy elhagyja Magyar Pétert és a Tisza Pártot egyik legismertebb támogatója, Molnár Márk Károly.
Távozik a Tisza Párttól Molnár Márk Károly, a több mint 15 ezer követővel rendelkező, ismert tiszás influenszer. Bejegyzésében azt írta, hogy az elmúlt hónapok döntései miatt már nem tud azonosulni a párt értékrendjével és politikai irányvonalával.

Válságban a Tisza?
Molnár Márk Károly a bejegyzésében azt írta: „Hosszas belső mérleglés, civódás és alapos átgondolás után, ami az elmúlt fél évben meghozott tiszás közép-felsővezetés döntéseinek következtében sajnos
már nem tudok azonosulni a Tisza párt valós értékrendjével és politikai attitűdjeivel kapcsolatban a tapasztalataim végett, amiről nem szeretnék nyilvánosan információt megosztani, ezt, kérlek, tartsátok tiszteletben”
A több mint 15 ezer követővel rendelkező, a Tisza Párthoz köthető influenszer a kommentek között azt is hozzátette: „A közösség idővel rá fog ébredni, milyen emberek kerültek döntéshozó pozícióba. Nem elhagyom a közösséget, csak nem szeretném tovább félrevezetni őket.”
Magyar Pétert már a szekta belső magja is kezdi kiismerni
Németh Balázs, a Fidesz frakciójának szóvivője bejegyzésben reagált a történtekre. A szóvivő „a Tisza hőseként” emlegette Molnár Márk Károlyt, aki az elmúlt másfél évben a Tisza Párt egyik legaktívabb és legismertebb önkéntese volt. Bejárta az országot, szórólapozott, pultozott, újságokat hordott, gyakran szerepelt közös képeken Magyar Péterrel.
Németh Balázs a közösségi oldalán azt írta:
Az igazán fontos fejlemény, hogy Magyar Pétert már a szekta belső magja is kezdi kiismerni és elhagyni.
Ezzel arra utalt, hogy szerinte a Tisza Párt körül egyre több a kiábrándult aktivista. A szóvivő több lehetséges okot is felsorolt a szakításra, például
a párt háborús álláspontját, a gazdasági megszorításoktól való félelmet, a jelöltállítási konfliktust vagy a Tisza-adatbotrányt.
Hozzátette: „Molnár Márk Károlynak további fájdalommentes kijózanodást kívánok.”
Ami vigasztalhatja, hogy nincs egyedül. Vannak bőven az országban kiábrándult tiszások, ahogy azt a 444 pár héttel ezelőtti cikkéből (is) megtudhattuk
– fogalmazott Németh Balázs.







