Pesti Srácok

Trump nem hisz a diplomáciai protokollban

Trump nem hisz a diplomáciai protokollban
Fotó: foreignpolicy.com

Kinek mit intézett a kormánya – tette fel egykor a költői kérdést Orbán Viktor, aminek analógiájára most megkérdezhetjük: kinek mit intézett Trump, miután az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban parfümmel fújta le Szíria vezetőjét, majd úgy vágta hátba, mint a Pásztor gyerekek Nemecseket.

Alaposan beárazta Szíria vezetőjét Donald Trump, amikor az amerikai elnök a hivatalában fogadta Szíria vezetőjét, Ahmed al-Saraa-t, akit a diplomáciai protokollt teljesen mellőzve egy mellékbejáraton vezettek be a Fehér Házba – írta az Index. A szír elnök korábban az al-Kaida nevű terrorszervezet egyik vezetője volt, nemrég Amerika még tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki rá, ugyanakkor Szíria 1946-ban kikiáltott függetlensége óta az első államfő, akit Washingtonban fogadtak.

Trump még a fülét is megcibálta az ex-Al-Kaidásnak
Trump még a fülét is megcibálta az ex-Al-Kaidásnak

A tárgyalás közben Donald Trump előkapott egy saját márkájú, 249 dolláros férfiparfümöt, majd előbb magát, utána a szír elnököt is befújta. Ez a legjobb férfiillat – mondta Trump, hozzátéve, hogy van egy másik üveg is nála, amelyet a szír elnök feleségének szánt.

Hány felesége van?

– kérdezte, mire Al-Saraa nevetve azt válaszolta, hogy csak egy felesége van. Trump ezután megjegyezte, hogy Önöknél sosem tudhatja az ember, majd hátba vágta Al-Saraa-t.

És ha már Orbán Viktort idecitáltuk, a magyar miniszterelnök elhíresült jegyzetének alapján gondoljuk tovább a rendhagyó washingtoni vizitet, hogy mit is akart üzenni Trump? Azért fújta be parfümmel a szír elnököt, mert szerinte a szírek, vagy úgy általában az arabok büdösek? Még kínzóbb kérdés, hogy vajon miért küldött ajándékba egy másik flaska férfiparfümöt Al-Saraa feleségének? 

Donald Trump nem először tette világossá, hogy nem érdekli a diplomáciai protokoll. A magyar delegáció múlt heti látogatásakor maga, és Vance alelnök közé ültette Orbán Viktort, ami példátlan a Fehér Ház történetében. Ehhez képest korábban az Európai Unió elitjét Usrsulástul, Macronostul a komornyikok pihenőszobájának lócáin előszobáztatta, ami ugyancsak komoly szimbolikai elem a protokoll világában. Adódik még egy kérdés ebből: vajon Bütyököt ki fogadná a Fehér Házban? A PS tippje az, hogy az egyik idegenvezető.