Pesti Srácok

Orbán Viktor: Rutte gyakorlatilag háborúba szólította Európát

Orbán Viktor: Rutte gyakorlatilag háborúba szólította Európát
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

A NATO-főtitkár teljesen elveszett a háborús pszichózisban. Mark Rutte egyenesen háborúra szólította fel Európát, ezt Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül, aki kijeletette, hogy a magyarok nemet mondanak a háborús uszításra!

Mark Rutte csütörtöki beszédében olyan háborús retorikát használt, ami csak azt bizonyítja, hogy az európai politikusok teljesen elvesztették a józan eszüket. A NATO főtitkára egyenesen azt mondta, hogy olyan háborúra kell készülnünk, amilyet "nagyszüleink és dédszüleink éltek át". Rutte tehát egyenesen világháborúra készül és ebbe akarja belerágatni Európát. A kijelentésekre Szijjártó Péter után Orbán Viktor is reagált.

Rutte nem teszi zsebre, amit Orbántól kapott
Rutte nem teszi zsebre, amit Orbántól kapott

A miniszterelnök a Harcosok Klubja csoportjában jelentkezett. Orbán Viktor bejegyzésében hangsúlyozta, hogy habár Brüsszel és a nyugati vezetők gőzerővel dolgoznak a háború kiterjesztésén, hazánk továbbra is béke mellett áll.

December elején tért meg Teremtőjéhez Erdélyi Géza református püspök. Ma Rimaszombaton veszünk búcsút tőle. Püspök úr, köszönjük a szolgálatot!

– írta bejegyzésében a miniszterelnök. Orbán Viktor azonban azt is elárulta, hogy este már itthon lesz és a Mandiner podcast műsorában minden témára kitért majd, amiből „van bőven”. 

Közben az őrület fokozódik. A NATO főtitkára Berlinben gyakorlatilag háborúba szólította Európát Oroszország ellen. Pont mint Von der Leyen. Mi nemet mondunk a háborúra, Trump és a béke mellett állunk. De a veszély egyre nagyobb 

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor egyúttal figyelmeztetett, hogy Brüsszel sem tétlenkedik, hiszen „egész Európát bele akarják tolni a háborúba”, ma pedig döntenek majd róla, hogy a befagyasztott orosz vagyont a háború folytatására kell fordítani.  

Amit tesznek, az törvénytelen, jogellenes. A szabályok szerint erről csak egyhangúlag lehetne dönteni, de a háborúpártiak a saját szabályaikat is a kukába dobják. Tiltakozunk a döntés ellen, és mindent megteszünk a jogszerű állapot helyreállítása érdekében

– zárta bejegyzését a miniszterelnök. 

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.