Pesti Srácok

"A karácsony csodájából és a hitünkből azonban mindig erő árad."

Fotó: Facebook.

Ahogyan a hétköznapi emberek, úgy a politikusok is gőzerővel készülnek a karácsonyra. A kormány tagjainál sincs ez másképp, akik a közösségi médiában hol fenyőfával ünneplik Jézus születését, hol azzal, hogy egy rászoruló családnak segítenek.

Ezt tette Orbán Viktor miniszterelnök, aki megtartotta korábbi ígéretét, és meglátogatott egy családot, ahol egy ötéves fiúcska szeret játékból bokszolni. Miután egy párnán mutatta meg tudását, a miniszterelnök megígérte neki, hogy küldeni fog egy bokszzsákot, amin gyakorolhat.

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Minden itt kezdődött

– írta legújabb videójához a kormányfő, így hát karácsonykor valóra válhatott egy újabb álom.

Gulyás Gergely viszont – ahogyan a tavalyi évet leszámítva – minden Szenteste, úgy szerdán is fenyőfával a kezében kívánt karácsonyt mindenkinek.

Ugyanígy tett Nagy István agrárminiszter is, aki azt írta, „elérkezett a karácsonyfa állítás ideje is.”

„Készülünk a csodára, Jézus Krisztus születésének ünnepére”

– írta.

Későbbi videójában Nagy István arról beszélt:

Ma este, amikor összejövünk és elcsendesedünk, jusson eszünkbe, hogy mindig van miért és van kinek hálát adnunk. Emlékezzünk XVI. Benedek pápa szavaira. Az első karácsony fénye olyan volt, mint az éjszakában meggyújtott tűz. Sötétség vette körül, de a betlehemi barlangban az igaz világosság fénye ragyogott, amely minden embert megvilágosít.

Jelezte, a kihívások és nehézségek ellenére a gazdálkodók egész évben mindent megtettek azért, hogy az ünnepi asztalra a mindennapi betevő odakerülhessen. 

"Szenteste minden elcsendesedik. Még a gazdaságokban is megpihennek a dolgos kezek és az állatok is. A betlehemi jászolt a szent család mellett pásztorok és állatok vették körül, hogy tanúi legyenek a Megváltó születésének. Kihívásokkal és háborúkkal teli időszakot élünk. A karácsony csodájából és a hitünkből azonban mindig erő árad. A hit az, ami erőt adott nekünk évszázadokon át. Ez jelentette a megtartó erőt a nehéz időkben, a vigasztalást a csüggedésben, a biztatást a jobbra forduló történelmi helyzetekben, hogy békesség lehessen mindenhol. A hit reményt adott nekünk, hogy érdemes a pillanatnyi nehézségekben kitartani, küzdeni és hinni a szeretet erejében. Pilinszky János szavai szerint a világ akkor fényesülhet örömtől, ha mi magunk rátalálunk az örömre. Adja Isten, hogy ez így legyen. Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek!

- mondta az agrárminiszter.

Lázár János építési és közlekedési miniszter viszont nem a faállítás előkészületeit mutatta be, inkább egy meghitt hangulatú karácsonyfával kívánt boldog ünnepeket. 

Kiemelt kép: Fotó: Facebook.

 

Ajánljuk még