Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a négy éve tartó háború ellenére idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás

Szijjártó Péter: a négy éve tartó háború ellenére idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás
Fotó: Bodnár Boglárka

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Vásárosnaményban. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány elérte azt a célját is, hogy az ország nyugati és keleti fele közötti fejlettségbeli szakadék eltűnjön.

Szijjártó Péter a Swiss Krono beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a svájci faipari vállalat húszmilliárd forint értékben bővíti magyarországi gyártási kapacitásait, amihez az állam hárommilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő a munkavállalói létszám kétszázra emelését.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter
Fotó: KKM

Szijjártó: hazánk teljes mellszélességgel a béke pártján áll

A miniszter a beszédében tudatta, hogy a beruházásnak különös jelentőséget ad az is, hogy a keleti országrészbe érkezik, hiszen itt még súlyosabban érezhetők az ukrajnai háború negatív hatásai.

Ezt követően megjegyezte, hogy ez a világ kilenc országában üzemmel rendelkező cég egyik legmodernebb létesítménye, amit jól mutat a rendkívül magas hozzáadott értékű termelés és a mintegy 70 százalékos exporthányad is. Majd hozzáfűzte, hogy a beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar faipari stratégiához, amelyet a fenntartható nyersanyag-hasznosítás, az energiahatékonyság, s a magas hozzáadott értékű feldolgozás jellemez.

Majd arra is emlékeztetett, hogy már negyedik éve tart az ukrajnai háború, és leszögezte, hogy hazánk teljes mellszélességgel a béke pártján áll, aminek az emberi és humanitárius szempontok mellett az is oka, hogy a fegyveres konfliktus komoly nehézségeket jelent egész Európa és benne a szomszédos Magyarország számára. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy békében az európai gazdaságok növekedése könnyen a kétszerese- háromszorosa lenne a jelenleginek, ezt a háború azonban ellehetetleníti, viszont Magyarország még ebben a nehéz környezetben is képes volt a gazdasági stabilitása megőrzésére.

Ez azért van, mert Európa legvonzóbb beruházási környezetének köszönhetően az elmúlt években is sorra dőltek, sorra dőlnek a beruházási rekordok, a nagyvállalatok bizalma töretlen Magyarországban, folyamatosan épülnek az újabb és újabb gyárak.

- közölte a miniszter. 

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy mindez "annak ellenére, hogy az idei immár a negyedik háborús év, Magyarország gazdaságtörténetében a harmadik legeredményesebb esztendő az idei a beruházások ösztönzése szempontjából".

"2025-ben a valaha volt harmadik legtöbb beruházás érkezett és érkezik Magyarországra egyetlenegy esztendő leforgása alatt. Ez egy óriási teljesítmény: negyedik háborús esztendő és a harmadik legjobb beruházási teljesítmény" - fűzte hozzá.

Mostanra kiegyensúlyozottá vált az ország keleti és nyugati fele közötti fejlettségbeli különbség

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormányzati gazdaságpolitika egyik fő célkitűzése volt az ország keleti és nyugati fele közötti fejlettségbeli különbség kiegyensúlyozása, ami mostanra sikerült is, hiszen Kelet-Magyarországon a globális zöld autóipar egyik legfontosabb régiója jöhetett létre.

Tájékoztatása szerint ez kedvező hatással van Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére is, ahol az elmúlt tíz évben két és félszeresére nőtt az ipari termelés, és értéke tavaly már elérte az 1700 milliárd forintot. Eközben a munkanélküliségi ráta a korábbi 15 százalékról 10 százaléka alá esett, ami részben annak is köszönhető, hogy ez idő alatt 114 nagy beruházás valósulhatott meg itt állami támogatással, körülbelül 930 milliárd forint értékben, és ezek több mint 11 ezer új munkahelyet teremtettek.

Végül pedig kiemelte, hogy mára a svájci vállalatok alkotják a hetedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, ahol nagyjából 35 ezer embernek adnak munkát. Továbbá hozzátette, hogy 2024 óta 53 svájci cég beruházását támogatta a kormány, aminek a nyomán 560 milliárd forintnyi beruházás jött létre összesen.

 

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.