Pesti Srácok

Micsoda véletlen! Épp a választás előtt közel százhúszmillió forintot nyert el a 444.hu

Micsoda véletlen! Épp a választás előtt közel százhúszmillió forintot nyert el a 444.hu

A programot a MagyarJeti koordinálja, és már korábban is kapott támogatást az Európai Bizottságtól. A 444 kiadója egy színes társaság tagja.

Újabb jelentős pénzügyi támogatást kapott Brüsszelből a Soros-hálózat hazai zászlóshajója, a 444.hu kiadója – írta a Magyar Nemzet. Az Európai Bizottság honlapján közzétett adatok szerint 318 172 eurót, azaz több mint 120 millió forint nyert el a Magyar Jeti Zrt. a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) elnevezésű médiaprojektben.

Tíz évvel később a HVG ott tart, ahol akkor a 444
A 444 ilyen és ehhez hasonló cikkekkal "ajándékozta meg" a magyar közéletet. Jár a steksz nekik.

A programot egyébként a 444.hu kiadója koordinálja, és már korábban is kapott támogatást az Európai Bizottságtól.

A 444 mellett lengyel, holland és román baloldali médium is a tagja

Korábban a Szuverenitásvédelmi Hivatal megvizsgálta a Magyarországon is kampányt folytató, TEFI névre hallgató médiaprojektet, amelyről megállapította, hogy a Soros-hálózat szerves részét képezi. A jelentés szerint a magyarországi 444.hu kiadója, a Magyar Jeti Zrt. vezetésével működő konzorcium tagja továbbá a lengyel Gazeta Wyborcza, a szlovák Sme, a holland Bellingcat, a román PressOne, amelyek mind Soros György-féle hálózathoz köthető lapok.

A hivatal beszámolója szerint a konzorcium tagjai a manipulatív és dezinformációs narratíváktól vezérelt cikkeik mellett rendszeresen tesznek közzé az uniós stratégiaalkotó műhelynek tartott Globsec nevű agytröszttel közösen különböző kiadványokat, melyeket iskolákban és egyetemeken is terjesztenek.

 

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.