Pesti Srácok

Napokon belül jön az új KRESZ

Napokon belül jön az új KRESZ
Fotó: Balogh Zoltán

Az utasok kevesebbet fizetnek, a MÁV-osok többet keresnek. Nem kevés, az elmúlt 35 évhez képest – így összegzett Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter a hétfő délelőtt megtartott Közlekedésinfón.

A tárcavezető megjegyezte, a választások után az alkotmány szerint mindenképp új kormány alakul, így „könnyen lehet, hogy ebben a minőségben az utolsó Közlekedésinfót tartom, és készülök átadni a stafétát az utánam jövőnek”.

A Magyar Közút által kezelt 31 ezer kilométernyi úton 3 ezer munkavállaló teljesített szolgálatot. A MÁV-Volán-Csoportnál 12 ezer ember dolgozott pluszban a hóhelyzet miatt az elmúlt napokban. Ötvenezer tonna útszóró sót juttattak ki a közúthálózatra, és nyolcszáz munkagép vett folyamatosan részt a védekezésben. Ma háromszáz gép van kint az utakon

– mondta a napokban tapasztalt hóhelyzetről.

Lázár János közölte, a közlekedési hálózat és az eszközök a túl meleget és a túl hideget is nehezen viselik, a nyári 40 fok, és a téli -20 fok is komoly hatást gyakorolt az eszközök használhatóságára, ez volt az oka annak, hogy bár 2025. december 23. és 2026. január 4. között a MÁV szerelvényei mintegy 87 százalékos pontossággal közlekedtek, január 5. és 12. a menetrendtartási képesség 70 százalék alá esett az időjárással összefüggésben.

Lázár János hangsúlyozta, a közlekedés területén paradigmaváltás történt, amiért sok kritikát kapott, az utas került a középpontba. Tavaly Magyarországon a vasúton és a Volán járatain rekordszámú, több mint 1,1 milliárdnyi utazást bonyolítottak le, és 25,2 millió bérletet adtak el, amikre nem volt példa a rendszerváltozás óta Magyarországon.

Európa harmadik legolcsóbb tömegközlekedése a magyar

– jelentette ki.

Hatályba lépett az új személyszállítási alkotmány is, 966 olyan település van, ahol azóta többletszolgáltatást nyújtanak, jellemzően busszal.

Január 20-án hozzuk nyilvánosságra az új KRESZ-t

– jelentette be Lázár János.

Az új KRESZ-t leghamarabb szeptemberben szeretnék bevezetni. 1975 óta volt érvényben a régi KRESZ, számos ráncfelvarráson esett át, most struktúrájában, szerkezetében, gondolatvilágában teljesen más közlekedési rendszert bocsátanak vitára, eddig 1500 véleményt kaptak. 100 szervezettel és 70 szakértővel folyamatosan konzultáltak, a szakma írta az új KRESZ-t.

Lázár János kitért arra is, hogy megpróbálják Magyarország lakóövezeteit kamionmentes övezetté tenni. Ez egy nagy vita a szállítmányozókkal, legközelebb szerdán egyeztetnek.

A miniszter beszélt két megállapodásról is:

  1. A fővárossal kötött egyezség óta Budapesten 810 ezren olcsóbban közlekednek, mint korábban.
  2. Január 1-től a Debreceni Közlekedési Vállalat jegyeit is elfogadják a helyközi, Debrecenben közlekedő MÁV és Volán járatokon.

Lázár János ismertette: késési biztosításként 734 millió forintot fizettek ki, ez a jegyárbevétel 1,3 százaléka. A HÉV 99 százalékos pontossággal közlekedik, a Volánnál 95-97 százalék ez az arány. A vonatok 2024-ben 75-77 százalékos pontossággal közlekedtek, 2025-re ez 81-83 százalékra javult.

A miniszter kiemelte, hogy pályaudvarokat újítanak fel, az InterCity vonatok takarítószemélyzettel járnak, a mosdófelújítási program 80 százaléknál tart.

Lázár János azzal folytatta, amikor átvette a közlekedési területet, átlagosan bruttó 550 ezer forintot keresett egy MÁV-Volán munkavállaló, sőt, 42 ezer olyan munkavállaló volt 2023 januárjában, akinek a keresete nem érte el a bruttó 400 ezer forintot. Ma a bruttó átlagkereset 710 ezer forint, ami a nemzetgazdasági átlagkereset felett van.

A miniszter elárulta, hétfőn találkozik a reprezentatív szakszervezetekkel, felülvizsgálják a megállapodásokat, tekintettel arra, hogy Magyarországon fél százalékos növekedés és 4 százalékos infláció mellett is 11 százalékkal emelték a minimálbért.

Ez az igazi munkáspárti politika. Felülvizsgáljuk a MÁV-Volán-megállapodást is

– jelentette be Lázár János, hozzátéve: a szakszervezetek két számjegyű béremelést szeretnének elérni, amiben az éves bérviszonyok és az egyéb juttatások is benne vannak. Lázár János mérlegeli a javaslatokat, nem zárkózik el attól, hogy nagyon jelentős béremelés történjen.

Lázár János arról is beszélt, 2022-ben azt ígérte, arra törekszik, hogy a magyar közlekedési rendszer közelítsen Ausztriához.

Azt tudom jelenteni, hogy Magyarország 2026-ra elérte, hogy a gyorsforgalmi úthálózata ugyanolyan mértékű és volumenű, vagy nagyobb arányú, mint ami Ausztriában rendelkezésre áll

– húzta alá a miniszter.

Az útépítések és a fejlesztések folytatódnak, 60 milliárd forintnyi tervezői megbízás van kiadva, ennyi még soha nem volt.

Folytatódnak a vasúti pályafelújítások is, ezer kilométert újítanak fel (3 ezer kilométer van rossz állapotban), ennek forrása az Európai Beruházási Banktól érkező 1 milliárd euró, amit további 1 milliárd euróval egészít ki a kormány. Többek között ebből valósul meg a Gubacsi híd felújítása, valamint Miskolc, Nyíregyháza, Szeged és Debrecen irányú fejlesztések.

Lázár János több beruházást is felsorolt:

  • Még az idén döntenek arról, hogy ki valósítsa meg a ferihegyi reptéri összeköttetést. Vasutat építenek, és bővítik a reptérre vezető utat.
  • Zajlik a tesztüzem a Budapest-Belgrád vonalon, a teherforgalom előtt február 27-én nyitják meg a magyarországi szakaszt.
  • 2027 végére megépül a Déli Körvasút.
  • 34 ezer ember vásárolt már kedvezményes matricát a Győr-Budapest közötti autópálya-szakaszra, ami a bővítés, felújítás miatt elérhető.

Folyamatos a járműbeszerzés

Lázár János a járműbeszerzésekről is beszélt:

  • Száz új vagy újszerű mozdony bérlése történik meg a MÁV-nál. Ebből 61-et már bérelnek.
  • Ezer új autóbusz a Volánnál, amiből négyszázat már leszállítottak.
  • 100 vasúti kocsit felújítottak, 58 felújítását megkezdték.
  • 54 HÉV-jármű beszerzésére írtak ki keretközbeszerzést.
  • 93 darab használt svájci motorvonatot vásároltak, elsősorban Nyíregyháza, Debrecen, és Miskolc elővárosi közlekedésében vetik be őket.
  • 100 új kínai motorvonat érkezhet, zajlanak a tárgyalások arról, hogy ez 2 éven belül megvalósuljon.
  • 285 InterCity-kocsi beszerzését tervezik a magyar gyártókapacitástól.
  • A GYSEV 11 új motorvonatot rendelt, további 11 Stadlert rendelhetnek.
  • 140 ezer ülőhely van, de 200 ezerre lesz szükség.

A miniszter sajtótájékoztatóját azzal zárta, ambíciója a választások megnyerése, minden más, további ambícióra vonatkozó kérdésre utána válaszol, mivel a kérdés még nem aktuális.

Via Index

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

 

Ajánljuk még