Pesti Srácok

Szijjártó: száznyolcvan munkahely válik betonbiztossá a száz százalékban hazai tulajdonú CE Glass Industries új beruházása nyomán

Szijjártó: száznyolcvan munkahely válik betonbiztossá a száz százalékban hazai tulajdonú CE Glass Industries új beruházása nyomán
Fotó: Soós Lajos

Új kapacitásbővítő beruházása nyomán tovább erősödik a száz százalékban magyar tulajdonú CE Glass Industries, és ennek nyomán betonbiztossá válik a cég mintegy 180 dolgozójának munkahelye Szatymazon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön a helyszínen.

A tárcavezető a CE Glass Industries friss beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a száz százalékban hazai tulajdonú, hőszigetelt üveg gyártásával foglalkozó vállalat kapacitásbővítést hajt végre 1,6 milliárd forint értékben, amihez a kormány 650 millió forintnyi támogatást nyújt, ezzel betonbiztossá téve 180 munkahelyet.

Beszédében rámutatott, hogy a projekt keretében új gépeket szereznek be, erősítik az automatizációt, továbbá logisztikai fejlesztést folytatnak, így megnyílik az út a cég szerbiai, romániai és olaszországi terjeszkedése előtt. Aláhúzta, hogy a CE Glass Industries beszállítóinak döntő többsége magyar kis- és közepes vállalkozás, és a projekt ezek számára is újabb lehetőségeket teremt. Arra is kitért, hogy az egyre megerősödő magyar vállalatok nélkülözhetetlen szereplői voltak az elmúlt évek gazdasági bravúrjainak.

Sőt, mondhatnám azt is, hogy az elmúlt évek vagy elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb gazdasági bravúrja épp az volt, hogy a nehézségek dacára a magyar tulajdonban lévő vállalatok meg tudtak erősödni. Mert higgyék el, korábban az elképzelhetetlen volt, hogy egy magyar vállalat elérje a nagy nemzetközi vállalatok erőszintjét, s mondjuk itt Magyarországon magyar tulajdonban lévő vállalatok olyan beruházásokat tudjanak végrehajtani, mint a legnagyobb külföldiek, és mára ez az igazság 

- mondta.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy az utóbbi négy év minden nehézség ellenére is a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt a beruházásokat illetően. Szavai szerint ebben igen nagy szerepe volt annak, hogy a magyar tulajdonú cégek soha annyi beruházást nem hajtottak végre egy év alatt Magyarországon, mint tavaly, amikor is 24 nagy magyar vállalati beruházás jött létre 200 milliárd forint értékben a kormány támogatásával.

Tudatta, hogy Csongrád-Csanád vármegyében az elmúlt tíz évben felére csökkent a munkanélküliség, miközben az ipari termelés értéke a duplájára nőtt. Ez idő alatt 78 nagyberuházás valósult meg a térségben az állam támogatásával, összesen 1740 milliárd forint értékben.

A miniszter végezetül érintette az utóbbi időszakot meghatározó válságokat és kihívásokat, és üdvözölte, hogy Magyarországon még ezen nehéz körülmények közepette is sikerült jelentősen megerősíteni a gazdaságot.

Egymillióval többen dolgoznak, mint tizenöt évvel ezelőtt. Ma Magyarországon a legalacsonyabbak a munkát terhelő adók Európában. Az energiapiacon, a nemzetközi energiapiacon teljesen esztelen folyamatok zajlanak, mégis sikerült a rezsicsökkentést megalkotni és megvédeni, és azért mégiscsak a világ nem véletlenül jár a csodájára mindazoknak az adókedvezményeknek, amit a családok kapnak 

- sorolta.

Arra is figyelmeztetett, hogy mindez viszont könnyen veszélybe kerülhet a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt. Hogyha ez a háború eszkalálódik, és ennek a háborúnak a finanszírozásában részt is kell venni, akkor egyrészt az országnak a fizikai biztonsága kerül könnyen nagyon nehéz kihívások elé, másrészt pedig elvihetik a magyar emberek pénzét egy háború finanszírozására - vélekedett. Holott mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberek pénzének Magyarországon van a helye, s a magyar emberek pénzéből Magyarországot, a Magyarországon működő vállalkozásokat kell támogatni - tette hozzá.

 

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.