Pesti Srácok

Trump elzárja a csapokat Kuba felé

Trump elzárja a csapokat Kuba felé
Fotó: Will Oliver

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

Az elnök a Truth Social internetes közösségi oldalán vasárnap tett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben Kuba nem számíthat a Venezuelából érkező segítségre kőolaj és pénz formájában. 

Trump Kubának is nekimegy
Trump Kubának is nekimegy
Fotó: Evan Vucci

Kuba sok éven keresztül élt a Venezuelából érkező nagy mennyiségű kőolajon és pénzen. Cserébe biztonsági szolgálatot nyújtott a két utolsó venezuelai diktátor számára

– írta Donald Trump, hozzátéve, hogy ennek most vége szakadt. Emlékeztetett arra, hogy a Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogására az év elején indított amerikai katonai akció során számos kubai halt meg, aki az államfő biztonságáért volt felelős. Hozzátette, hogy Venezuelának többé nem lesz szüksége a kubaiak által nyújtott védelemre, mert „most ott van az Egyesült Államok, a világ legerősebb hadseregével, hogy megvédje őket, és amit meg is fog tenni”.

Nem lesz több olaj vagy pénz Kubának – zéró! Javaslom, hogy kössenek egyezséget, még mielőtt túl késő lesz

– fogalmazott Donald Trump.

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.