kuba
Trump első hivatali napján a kukában landoltak Biden káros rendeletei
Kuba, mint terrorista állam, az északi-sarki kőolajkutatás folytatása, egyes zsidó csoportok (telepesek) szankciók alóli felmentése – többek között ezekről is döntött Donald Trump, amikor visszavont csaknem nyolcvan, a Biden-adminisztráció által alkotott rendeletet. Ezek között a "sokszínűségi charta" eltörlését is elrendelte az újdonsült elnök, amely összefügg a két nem visszaállításáról szóló új rendeletével.Kubai szerelménél várhatja ki a botrány lecsengését Lakatos Márk? Hogy fogják így kihallgatni?
Kubai szerelménél, Alainnál húzhatta meg magát a homoszexuális botrányba keveredett stylist, Lakatos Márk. Legalábbis barátai ezt valószínűsítik. Miközben állítólagos áldozatát és több tanút is kihallgatott már a rendőrség, addig a főszereplő, azaz Lakatos Márk egyelőre tanúkénti kihallgatására nem került sor eddig, ám már nem várathat sokáig magára. Emberkereskedelem miatt ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás, ám ez később kiterjedhet szexuális erőszakra is. Amennyiben nem találják Lakatost, körözést adhatnak ki ellene.Nahát, megint nem működött a kommunizmus
A Greta Thunberg inspirálta infantilis klímarettegéstől felvillanyozódva a nemzetközi akadémiai szféra nemrég megtalálta az új kommunista bajnokot, ahol minden öko és minden fenntartható, továbbá olaj híján széndioxidból is keveset eregetnek az égbe: Kubát. Aztán megint jött a valóság, ez a kommunizmus csak nem akar sehol működni.Szijjártó Péter: Magyarország kész kölcsönös előnyökkel járó együttműködést építeni Kubával
Magyarország kész kölcsönös előnyökkel járó együttműködést építeni Kubával, hazánk ugyanis nyitott, exportorientált gazdaságként keresi az együttműködés lehetőségét mindenkivel, aki hajlandó erre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Megérkezett az orosz haditengerészeti kötelék Havanna kikötőjébe (Videó)
Megérkezett szerdán Havanna kikötőjébe az az orosz haditengerészeti kötelék, amelynek látogatását a két érintett ország egy héttel ezelőtt jelentette be.Többen meghaltak egy kubai helikopter-balesetben
Három katonatiszt életét vesztette csütörtökön, miután lezuhant egy katonai helikopter a kelet-kubai Santiago városában – jelentette a kubai Forradalmi Haderő Minisztériuma pénteken.Az FBI letartóztatott egy diplomatát, aki vélhetően Kubának kémkedett
Kubának folytatott kémkedés gyanújával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta az Egyesült Államok korábbi kolumbiai és bolíviai nagykövetét - jelentette hétfőn az AP hírügynökség a nyomozáshoz közel álló illetékesekre hivatkozva. A 73 éves Manuel Rochát Miamiban tartóztatták le és várhatóan hétfőn jelenik meg a bíróság előtt.Multilaterális együttműködésre szólít fel a G77-csúcstalálkozó zárónyilatkozata
A "globális Dél" sikereként is elkönyvelhető a Havannában megtartott G77-csúcs. A találkozón nem csupán Kuba és Kína került közelebb egymáshoz, de a megbeszélésen részt vevő 134 fejlődő ország sem éppen Washingtontól fogja várni a fellendülést a következő évtizedekben. A csúcstalálkozó végeztével pedig a többoldalú együttműködés jegyében ezek az országok egyértelműen a BRICS érdekszférájához soroltak a nyugati befolyási övezet helyett.Ajánljuk még