kuba
Régi mese új kiadásban: Amerika az amerikaiaké!
Úgy tűnik, hogy meghiúsult a puccskísérlet Venezuelában, és a 200 000 fős hadsereg nagyobb része hű maradt a jelenleg regnáló szocialista Maduro elnökhöz. Vélhetően azonban az ellenzéki Juan Guaidó nem adja fel, és újabb kísérleteket fog tenni a hatalom megragadására, amely törekvéseiben bizton számíthat az USA által vezetett koalíció támogatására. Eközben Maduro élvezi Oroszország, Kína, Irán és Törökország bizalmát. A nagyhatalmak egymásnak feszültek a venezuelai játszmában, amelynek tétje az, hogy Latin-Amerika továbbra is teljes mértékben az USA fennhatósága alá tartozzék-e, vagy az oroszok és a kínaiak megvethetik-e ott a lábukat.Trump: A venezuelai elnök Kuba bábja
Nicolás Maduro venezuelai elnök Kuba bábja - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a miami nemzetközi egyetemen elmondott beszédében, amelyben a venezuelai válsággal foglalkozott. Az elnök megismételte korábban már többször kifejtett álláspontját, miszerint a venezuelai válság megoldását illetően "minden megoldás az asztalon van". Beszéde későbbi részében ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Washington "békés átmenetet" akar a latin-amerikai országban.Mégsem engedélyezik az azonos neműek házasodását Kubában
Mégsem kerül be Kuba leendő alkotmányába az a passzus, amely kifejezetten az azonos neműek házasságának legalizálása előtt nyitotta volna meg az utat - jelentette be a havannai kormányzat kedden.Az új kubai alkotmányban már nem szerepel majd a "kommunista állam" kitétel
Kimarad az új kubai alkotmányból a "kommunista állam" meghatározás, viszont belekerül a magántulajdonhoz való jog - egyebek közt ezzel az eredménnyel zárult csütörtökön a szigetországban az új alkotmányról három hónapon át folyt országos vitasorozat.Kubában is beletuszkolják a demokratizálódásba az egyneműek házasságát
A kubai parlament egyhangúlag fogadta el vasárnap a szigetország új alkotmányának tervezetét, melyet augusztus közepétől három hónapig társadalmi konzultációra bocsátanak – jelentette a Prensa Latina kubai hírügynökség. A tervezet ezt követően ismét a törvényhozás elé kerül, majd a – feltételezhetően módosított – dokumentumot várhatóan még az idén népszavazásra bocsájtják.Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt
Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt - közölte szombaton Homero Acosta, a kubai államtanács titkára az alkotmánytervezet parlamenti beterjesztésekor és a dokumentumról szóló vita megkezdésekor. Előtte a törvényhozás plenáris ülésén megerősítették az új kormányt.Emberi hiba okozta a kubai repülőgép májusi katasztrófáját
A Global Air mexikói légitársaság szerint emberi hiba okozta a május 18-i havannai repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben 112 ember vesztette életét. A Mexikóvárosban elvégzett vizsgálat azt állapította meg, hogy a pilóták túlságosan meredek szögben akartak felemelkedni a felszálláskor, de ehhez nem volt elég a hajtóművek teljesítménye, és ez okozta a katasztrófát - közölte a vállalat helyi idő szerint hétfőn, Mexikóvárosban.Megbetegedett több amerikai diplomata Kínában, mindannyian különös hangokat hallottak
Rejtélyes megbetegedések történtek különös hangok miatt a dél-kínai Kantonban lévő amerikai főkonzulátuson. Többeket hazaszállítottak az Egyesült Államokba – közölte szerdán este Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő. Mindegyiküknél azonos tüneteket tapasztaltak fejfájás, szédülés, hallásvesztés, enyhébb agykárosodás, kognitív zavarok. Ráadásul már májusban már történt ugyan ezen a konzulátuson ilyen megbetegedés. Tavaly pedig az Egyesült Államok havannai nagykövetségén. A diplomaták rosszullétük előtt különös hangokat hallottak. A betegség okát egyelőre nem sikerült megfejteni, az amerikai orvosok "akusztikus támadásról" beszélnek.Megtalálták a lezuhant kubai repülőgép második feketedobozát
Megtalálták a Havanna közelében lezuhant Boeing-737-200 típusú utasszállító második feketedobozát is - közölte péntekre virradóra a kubai állami televízió. A legfrissebb adatok szerint a balesetben 111 ember halt meg, két kubai állampolgárságú nő - életveszélyes sérülésekkel - túlélte a katasztrófát.Ajánljuk még