"Kuba bukott nemzet" - Hogyan jutott el a szigetország a teljes csődig?
Donald Trump betartotta a szavát, és sorra hoz olyan intézkedéseket, amik ellehetetlenítik Kuba működését. A kommunista vezetés egészen idáig bírta: a turizmus és a légiforgalom teljes leállása után hajlandó tárgyalni a "rendszerváltásról" Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, igaz, mindez legfeljebb időhúzásra lehet jó Miguel Díaz-Canelnek. Venezuela után Kuba esetében is ugyanaz történik: érvényesítik a Monroe-doktrínát vele szemben.
Egy hónappal Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatása és a latin-amerikai országból érkező olajszállítmányok leállíttatása Kubában is megtette a hatását. Havanna ugyanis akkora olaj- és energiaválságban szenved, hogy a repülőterein nem tudnak benzint adni a légijáratoknak. Kuba hivatalosan tájékoztatta arról a nemzetközi légitársaságokat, hogy mától, azaz keddtől már nem lesz elérhető repülőgép-üzemanyag a szigeten. Hétfőn az Air Canada bejelentette, hogy felfüggeszti kubai járatait a repülőgép-üzemanyag hiánya miatt.
És ez még csak a kezdet. Már a Covid óta áramkimaradásokkal küzd Kuba, amit csak fokoztak az ellene hozott szankciók és az a bizonyos amerikai akció Venezuelában. Sorra zárnak be a kubai benzinkutak, emiatt hamarosan leállhat a közlekedés, sőt, az energiahiány következtében az erőművek sem húzzák sokáig. Már évek óta hiányoznak az alapélelmiszerek, a lakosság közel öt százaléka menekült el két év alatt az Egyesült Államokba.
„Az olaj mellett Trump tervei nagyban arra is összpontosítanak, hogy megakadályozzák Kuba hozzáférését a turizmusból és az ország külföldi orvosi misszióiból származó valutához”
– mondta egy magas rangú külügyminisztériumi tisztviselő.
A szigetországnak ráadásul arra sincs sok lehetősége, hogy a venezuelai olajat valahogyan pótolja. Kuba ugyan termel saját olajat, de az csak a napi szükséglet 40 százalékát fedezi. Ezen felül Donald Trump arra figyelmeztette a környező országokat – kiváltképp Mexikót – hogy ha továbbra is szállítják az égetően szükséges üzemanyagot Kubába, akkor óriási vámokkal nézhetnek szembe.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök – aki a 2018-as hatalomátvételével egy közel hatvan éves Castro-örökségnek vetett véget – kénytelen volt olyan intézkedéseket hozni, mint az állami tulajdonú vállalatok négynapos munkahetét, az üzemanyag-eladások korlátozását, az egyetemek bezárását és az iskolai órák csökkentését.
A világ egyik legerősebb valutája a cseh korona szintjére süllyedt
A problémahalmaz pedig nem áll meg az olajnál Kubában.
Az éves inflációs ráta ugyan most 14 százalékra csökkent 2025 decemberére, de volt honnan esnie: tavalyelőtt 28 százalékot mértek, 2021-ben pedig 77,3 százalék volt, történelmi mélypontra zuhanva. Az a 14 százalék sem kicsi, de talán egyedül az inflációs ráta jelzi a legkevésbé, mekkora baj van a szigetországban. A kubai peso (CUP) folyamatos gyengülése már annál inkább. Ugyanis 1961-ig, tehát Fidel Castro forradalma után még két évig a kubai valuta szabadon átváltható pénznem volt, és ugyanannyit ért, mint az akkori amerikai dollár.
A rögzített árfolyam aztán megszűnt, és ma már az azóta a gyengébb amerikai dollárhoz képest is jócskán mérséklődött a kubai peso értéke (egy amerikai dollárért 24 kubai pesót is elkérnének, vagyis ma már a cseh koronához mérhető az ereje).
Tegyük hozzá, bonyolítja a valutával kapcsolatos értéket az, hogy 1994-től egészen 2021-ig a kubai pesót az úgynevezett kubai konvertibilis peso (CUC) „váltotta” a gyakorlatban, hiába kiegészítő pénznemnek szánták papíron. Ennek értéke nagyobb volt az amerikai dollárnál is a bevezetésekor (1,08 amerikai dollárt kértek el egy konvertibilis pesóért). Hogy ezt milyen körülmények között vezették be, és mi volt előtte, hagyjuk is, csak annyit a 1994 előtti időszakról, hogy külön pénznemet kellett használniuk a szovjet turistáknak, illetve a diplomata útlevéllel rendelkezőknek, külön a KGST-országok turistáinak és diplomata útleveleseinek, és külön az amerikaiaknak, a nyugati turistáknak, valamint diplomata státuszú vendégeknek.
Aki amerikai dollárt akart váltani kubai pesóra (és fordítva), 10 százalék büntetővámot is kellett fizetnie. Az, hogy ez a gyakorlatban a mai napig fennáll, finoman szólva sem tetszett a mindenkori amerikai vezetésnek. Persze ez elmondható 1959-től gyakorlatilag mindenre, ami Kubában történt.
Addig ugyanis Kuba lényegében az Egyesült Államok gyarmata volt. Spanyolországgal 1868-tól 1902-ig háborúzott a függetlenségéért, ám győzelmet csak az amerikai beavatkozásnak köszönhetően érhetett el.
Ennek pedig meglett az ára: amerikai érdeket érvényesítő elnököt raktak Kuba élére, a szigetországnak sokáig csak Washingtonnal, vagy azon keresztül lehetett kereskedelmi kapcsolata más országokkal, a cukorgyártásból származó bevételek amerikai kasszákba ömlöttek, és az autógyártás aranykorszakában valóságos tesztpályát csináltak az államból. Az új alkotmány sem adott túl sok autonómiát Kubának: joguk volt az amerikaiaknak arra, hogy katonailag is beavatkozzanak, ha sérültek az amerikai érdekek. Cserébe Havanna és azok lakói nem, a külföldi befektetők és kaszinótulajdonosok viszont aránytalanul meggazdagodtak, és befolyást is szereztek Kuba életében.
Ennek olyan hatása is lett, hogy szépen sorjában amerikai kőolajfinomítók is megjelentek Kuba területén, mint a Texaco, az Esso/Standard Oil, vagy a brit-holland Shell, lényegében kilapátolva a kubai olajat.
1959-ben aztán jött a fordulat, a Fidel Castro vezette Kuba az amerikai gyarmati státuszt szovjetre cserélte, majd amikor az amerikai olajvállalatok elutasították a szovjet nyersolaj feldolgozását, Castro államosította a cégeket, s ugyanezt megtette amerikai ingatlanokkal is (munkásszállásokkal, nyaralókkal, hotelekkel). Csupán az eltulajdonított olajcégek értéke elérte a 1,7 milliárd dollárt.
Kuba kegyelemdöfése: a Helms-Burton
Innentől kezdve sorra jöttek az amerikai embargók a fegyvertől elkezdve az olajon át egészen a kereskedelmet érintően. Ám igazán egy 1996-os törvény tette zuhanópályára Kubát.
A Helms-Burton törvény értelmében többek között
- újabb nemzetközi szankciókat szenved el a havannai vezetés,
- nem lehettek tagok a nemzetközi pénzügyi intézetekben,
- be kellett engedni amerikai NGO-kat a demokratikus és emberijogi alapok visszaállításáért (ami a szovjet-kommunista rendszernek „köszönhetően” valóban a béka feneke alatt volt),
- nem ismeri el Washington azokat a kubai kormányokat, amelyeknek tagja Fidel vagy Raúl Castro (ez a kitétel Díaz-Canel elnökségét is érinti, hiszen az egyik alelnöki pozíciót éppen a 94 éves „öcsi”, Raúl Castro tölti be),
- ráadásképp pedig az amerikai állampolgárok beperelhették azokat a külföldi cégeket, amelyek a kubai állam által korábban elkobzott (államosított) ingatlanokat használják.
A törvény nem is csinált abból titkot, hogy az kizárólag Kuba ellen irányul.
Bár Barack Obama enyhített a korlátozásokon (például kubai szivart exportálhatott a havannai vezetés az Egyesült Államokba), Donald Trump visszaállította a blokádot. Igaz, Obama is csak azért engedett a szigorból, hogy ne kelljen bezárni a Guantanamói-öbölben létrehozott amerikai hadibázist, ahol kínozni lehetett a foglyokat.
Üzengetés van, cselekvés nincs
Oroszország ugyan kommunikál a sajtónak a kubai válságról („Amerika fullasztja a szigetországot”), ám ahogyan Venezuela esetében, úgy most sem tud mit tenni, minthogy ölbe tett kézzel nézi az eseményeket. Szergej Lavrov külügyminiszter sem tett egyelőre többet annál, minthogy az orosz tárca honlapján közzétett külön megjegyzésben megújította Moszkva “szolidaritását” Venezuela és Kuba „népével.”
Az amerikai elnököt ez láthatóan cseppen sem zavarja.
„Kuba egy bukott nemzet. Ez már régóta így van, de most már nincs Venezuela, amely támogatná. Ezért tárgyalunk a kubaiakkal, Kuba legmagasabb rangú vezetőivel, hogy meglássuk, mi fog történni”
– mondta Trump nemrégiben újságíróknak.
Válaszul Diaz-Canel kijelentette, hogy hajlandó a tárgyalásokra, de „nem nyomás alatt.” Ám Trump és külügyminisztere, Marco Rubio, aki nem mellesleg kubai bevándorlók gyermeke, nem titkolta, hogy rendszerváltást akarnak elérni Havannában.
Claudia Sheinbaum mexikói elnök a vámolással kapcsolatos fenyegetés ellenére üzent Trumpéknak.
“Továbbra is támogatni fogjuk őket, és minden szükséges diplomáciai lépést megteszünk a Kubába irányuló olajszállítmányok helyreállítása érdekében”
– mondta Sheinbaum hétfőn újságíróknak.
Nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk: szinte kottára ugyanaz a művelet történik, mint Venezuelában. A kommunista vezetés elzárkózik az Egyesült Államokkal való üzletelgetéstől, mire Trump érvényesíti a Monroe-doktrínát, szankciókkal és vámpolitikával lehetetlenné teszi az ország gazdaságát, hogy aztán belső válsággal (Irán) vagy külső akcióval (Venezuela) megbuktassa az Amerika-ellenes politikát folytató rezsimeket, s cserélje le egy nyugatbarát, atlantista vezetőre.
Kiemelt kép: Unsplash
