A volt külügyminiszter szerint az ukrán emberek lemondanának területekről a békéért

Az egyszerű ukrán emberekkel folytatott beszélgetéseire alapozva beszélt arról Dmitro Kuleba, hogy a béke érdekében készek lennének területekről is lemondani. A volt ukrán külügyminiszter szerint mióta Ukrajnát járja, mást hall az emberektől, mint amit a közvélemény-kutatások sugallnak.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter az EurAsia Daily beszámolója szerint beszélt arról, Ukrajna polgárai készen állnak területi engedményekre a Donbasszal kapcsolatban.

Mint kifejtette,
az a benyomása, hogy az ukrán társadalom készen állna elfogadni a korábban megtartott népszavazások eredményeit és azt, hogy ezzel kapcsolatos szerződéspontokat fektessenek le írásban, pláne akkor, ha ez adott esetben milliárdokat is jelenthetne Ukrajna újjáépítésére.
Dmitro Kuleba hangsúlyozta, állításait nem közvélemény-kutatásokra alapozza, hanem a falvakban tett látogatásaikor, az emberekkel folytatott beszélgetések alapján.
Amit mindenki lát a nézettségekben és a közvélemény-kutatásokban, az egy történet. És amit az emberek az utcán és a konyhákban mondanak, az teljesen más. Őszintén szólva, még azért is örülök, hogy 2024 őszén lemondottam a miniszteri posztról, mert 21 éve járom a világot és most végre lehetőségem nyílt utazni Ukrajnán belül is
– fogalmazott.
Vitatott ukrán népszavazások
Mint ismert, a Krím és Szevasztopol egy 2014 márciusi puccsal megfűszerezett népszavazás után „tért vissza” az Oroszországi Föderációhoz. Akkor a krími lakosok 96,7, míg a szevasztopoliak 95,6 százaléka az orosz Föderációval való újraegyesülés mellett voksolt. A háború 2022. februári kitörése után – szeptember 23. és szeptember 27. között népszavazásokat tartottak az Oroszországhoz való csatlakozásról a Donyecki és Luhanszki népköztársaságokban, valamint Zaporizsja és Herszon régiókban és ezeken a lakosok túlnyomó többsége támogatta ezt. 2022. szeptember 30-án Vlagyimir Putyin és a régiók vezetői aláírták a területek Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló megállapodásokat, október 4-én pedig az orosz elnök aláírta a Donyecki és a Luhanszki népköztársaság, valamint Zaporizsja és Herszon régiók Oroszországhoz való felvételéről szóló egyezmények ratifikálásáról szóló törvényeket.







