Pesti Srácok

A németek kétharmada szerint az Egyesült Államok fenyegetést jelenthet a világbékére

A németek kétharmada szerint az Egyesült Államok fenyegetést jelenthet a világbékére

A németek kétharmada szerint az Egyesült Államok komoly fenyegetést jelenthet a világbékére a következő években - ezt állapította meg egy januárban végzett reprezentatív közvélemény-kutatás. Természetesen a németek az USA mellett Oroszországot is veszélyesnek tartják.

A kutatást a német Stratégiai és Felsővezetői Központ megbízásából az Allensbach Intézet végezte január 6. és 19. között 1077, 16 évesnél idősebb megkérdezett részvételével.

német
A németek szerint az USA a legnagyobb fenygetés a világbékére. 

A németek nem pironkodtak: az USA fenyegetést jelenthet a nemzetközi békére

A válaszadók 65 százaléka nevezte meg az Egyesült Államokat, amikor azt kérdezték tőlük, hogy mely országok jelentik a legnagyobb fenyegetést a globális békére. Egy évvel korábban még a kutatásban résztvevők 46 százaléka állította ezt, 2024-ben pedig a megkérdezettek mintegy negyede (24 százaléka) gondolta úgy, hogy az Egyesült Államok fenyegetést jelent a békére.

A németek többsége Oroszországot továbbra is fenyegetésnek tartja. Az oroszok 2022 februárjában Ukrajna ellen indított háborújának kezdete óta a válaszadók 75-82 százaléka válaszolja azt az évente végzett kutatásban, hogy Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a globális békére. A legfrissebb felmérés alapján 81 százalék gondolja így. Kínát a válaszadók 46 százaléka nevezte meg olyan országként, amely veszélyeztetheti a világbékét.

A közvélemény-kutatás résztvevőit arról is megkérdezték, hogy mennyire hisznek abban, hogy Németország a következő években háborúba keveredhet. A válaszolók mindössze 3 százaléka tartotta ezt a forgatókönyvet nagyon valószínűnek. Ugyanakkor 28 százalék valószínűnek nevezte, míg 24 százalék nem tudott dönteni. A válaszadók további 40 százaléka mondta, hogy elég valószínűtlen Németország belekeveredése egy háborúba, 5 százalék pedig nagyon valószínűtlennek tartotta ezt.

 

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.