Pesti Srácok

Elindult a nemzeti petíció!

Elindult a nemzeti petíció!
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

A magyar nyugdíjrendszert 60 évig lehetne finanszírozni abból az összegből, amelyet Ukrajna követel az Európai Uniótól. Erre mondhatnak nemet a magyar emberek a nemzeti petícióval, amelyet már kézhez is vehettek a polgárok.

Elindult a nemzeti petíció, már postázzák az íveket, amiket március 23-ig lehet visszaküldeni. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a hatvani DPK-gyűlésen elmondta: az ukránok 800 milliárd eurót kérnek a következő tíz évben az országuk működtetéséhez, és 700 milliárdot a katonai kiadásaikra.

ORBÁN Viktor, nemzeti
A nemzeti petícióban kiállhatunk a magyar érdek mellett.
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Ez a magyar nyugdíjrendszer 60 éves kiadását fedezné, a teljes magyar családtámogatást 40 évig lehetne ebből fizetni.

A nemzeti petícióban az emberek nemet mondhatnak arra, hogy az ukrán állam működését a következő tíz évben a magyarokkal fizettessék meg, és nemet mondhatnak a rezsiárak háború miatti emelésére is.

Ezért valakinek a végén fizetni kell, Magyarországon elveszik a nagy energiaszolgáltatóktól és kereskedőktől azt a profitot, amit az energiaár emelkedéséből bezsebelnek, illetve a bankoktól a bankadóval elvont pénzeket osztják szét rezsicsökkentésre vagy családtámogatásra. Minden olyan embert távol kell tartani a kormánytól, aki el akarja törölni a rezsicsökkentést és meg akarja növelni a családok rezsikiadását kétszeresére-háromszorosára-négyszeresére

– jelentette ki a kormányfő.

A nemzeti petícióval kiállhatunk a magyar érdek mellett

A miniszterelnök múlt szombaton, a háborúellenes gyűlés kaposvári állomásán ismertette a nemzeti petíció három pontját:

  • Mondjunk nemet az orosz–ukrán háború finanszírozására! 
  • Mondjunk nemet Ukrajna tízéves támogatására! 
  • Mondjunk nemet arra, hogy a rezsiárak ezek miatt megemelkedjenek!
    A kormányfő kiemelte, hogy ha most Ukrajna tagja lenne az EU-nak, akkor az unió közvetlen katonai konfliktusban állna Oroszországgal.

Ukrajnának kívül kell maradnia az Európai ­Unión, beengedni őket életveszély, és Magyarország számára folyamatos háborús veszélyt jelent

A kormány kikéri a magyarok véleményét

Nem új keletű, hogy a kormány veszélyek és a meghatározó átalakulások idején az emberekhez fordul, hogy kikérje a véleményüket. Az elmúlt években már számos alkalommal élt a kabinet a nemzeti konzultáció intézményével. Legutóbb tavaly ősszel tartottak nemzeti konzultációt, akkor gazdasági kérdésekben kérte ki a kormány az emberek véleményét. A témák között a személyi jövedelemadó rendszere és az adóemelések szerepeltek, miután nyáron kiszivárgott, hogy hatalomra kerülve a Tisza Párt többkulcsos szja-t vezetne be. A konzultációban több mint 1,6 millió magyar mondta el a véleményét. Az eredmények egyértelműek voltak, hiszen a magyarok túlnyomó többsége elutasította a baloldali megszorításokat.

A 2024 őszén tartott nemzeti konzultációval ugyancsak gazdasági kérdésekben kérte ki a kormány az emberek véleményét. A témák között szerepelt a gazdasági szuverenitásunk és semlegességünk kérdése, de a gazdasági növekedés, a bérek emelése, a vállalkozások támogatása és a fiatalok lakhatásának biztosítása is kiemelt figyelmet kapott. A nemzeti konzultáción 1,3 millió ember mondta el a véleményét a kérdésekről, és 95–99 százalék közötti arányban a kormány javaslatait és álláspontját támogató válaszok születtek.

A 2023. őszi nemzeti konzultáción több mint másfél mil­lióan vettek részt, az eredmények alapján a magyar emberek kiálltak a hazájuk szuverenitása mellett, és elsöprő többségük mondott nemet arra, hogy az életüket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettük.

 

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)