Pesti Srácok

Orbán Viktor: az ellenzék Ukrajna mellé állt a magyar emberekkel szemben

A mostani feszült helyzetben az ellenzék Ukrajna mellé állt a magyar emberekkel szemben - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, a Magyar Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján. A miniszterelnök korábbi felszólalásában részletesen beszámolt azokról a szociális intézkedésekről, amelyek egyebek mellett a rezsicsökkentés megvédéséről, az adókedvezmények kiterjesztéséről, a lakáshoz jutás lehetőségeiről szólnak. A kormányfő szerint az ellenzéki reakciókból kiderült, hogy azok alapjait kizárólag olyan állítások jelentették, amelyekről már korábban kiderült, hogy ordas hazugságok.

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy alkotmányos szokásainkat követve a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén a kormány nevében jelentést tesz a Tisztelt Háznak. 

Orbán Viktor, Országgyűlés, parlament. Fotó: YouTube
Orbán Viktor napirend előtti felszólalása az Országgyűlésben, 2026. február 23-án. Fotó: YouTube

Először is felidézem, hogy a két ülésszak között rendkívüli időjárás tört Magyarországra. A hóhelyzet gyors döntéseket és intézkedéseket igényelt, a szükséges munkák koordinálására operatív törzs alakult”.

Orbán Viktor: A rezsistop Magyarország érdeme

A kormányfő leszögezte, mindenkinek segítettek. A munkálatokban 800 munkagép vett részt, 2300 fő dolgozott, a védekezés költsége meghaladta a 10 milliárd forintot. Az elmúlt napok nyugat-magyarországi hóhelyzetén is úrrá lettek. 12 ezer lakás maradt áram nélkül, megbénult 40 kilométer hosszan a vezetékrendszer, de a ma reggeli jelentések szerint már csak 85 lakásban nincs áram. 

A kormányfő a januári rezsistopról leszögezte, erre Európában csak Magyarország képes.

A miniszterelnök a családi adókedvezmény megduplázásáról, valamint a többgyermekes édesanyák adómentességéről is beszámolt.

Három éven belül összesen 1 millió magyar édesanya válik adómentessé egész életére. Példátlan, ilyen csak Magyarországon van

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki azzal folytatta, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetéséről is döntöttek, az első esedékes részletet ki is fizették.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a rezsivédelmet a brüsszeli nyomás ellenére fenntartották és fenntartják, ezért továbbra is a magyar családok fizetik az Európai Unió legalacsonyabb gáz és áram számláját. Évi 250 ezer forint a rezsiszámla átlagfogyasztás esetén, ugyanezért Lengyelországban 800 ezer, Csehországban több mint 1 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni.

Szeptembertől elindították a fix 3 százalékos hitelprogramot, Orbán Viktor ezt a rendszerváltozás utáni legerősebb lakhatási programnak nevezte. Február közepéig mintegy 25 ezer szerződést kötöttek. Több tízezer lakásfejlesztés is megindul, ami új munkahelyeket és beruházásokat ad a gazdaságnak.

Január 1-től a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimumot 7 százalékkal emelték. A kormány célja, hogy a bruttó átlagkereset érje el az 1 millió forintot a következő ciklusban. A miniszterelnök a közszférában történt béremelésekről is beszámolt. A vízügyben és az igazságügyben dolgozók bére is emelkedett, emelkedik. Kifizették a hathavi fegyverpénzt is. A vállalkozásokat is támogatják fix 3 százalékos programmal. Elindult a vendéglátóipari akcióterv is több mint 100 milliárd forint értékben. Idén év elején döntés született az árrésstop meghosszabbításáról is. A munkáshitelt igénylők száma átlépte a 40 ezres határt.

Nyílt politikai zsarolás az ukránok tette

Orbán Viktor azzal folytatta, hogy Ukrajna január 27-től kezdődően blokkolja az olajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken. A kormány megvizsgálta a helyzetet és megállapította, hogy a szállítások újraindításának nincs technikai akadálya. Ukrajna döntésén múlik, újraindítja-e a vezeték működését, „egyre világosabb, hogy nyílt politikai zsarolásról van szó”.

Orbán Viktor szerint közismert, hogy a két ország között mélypontra jutottak a diplomáciai kapcsolatok. 

"Az ukránok nyíltan fenyegetik a magyar kormányt és személyesen annak vezetőt is. A nemzeti kormány nem enged semmilyen zsarolásnak. Kizárólag a magyar emberek érdeke szerint cselekszik, és semmilyen külhatalomnak nem enged. Ragaszkodunk függetlenségünkhöz, szuverenitásunkhoz, és jogainkhoz is, ugyanis az ukrán állam társulási megállapodást kötött az Európai Unióval. A megállapodás értelmében Ukrajna vállalta, hogy a rajta keresztül haladó, az EU tagországaiba tartó energiatranzit sérthetetlen."

Mint mondta, Magyarország olajellátását Ukrajna a szerződés értelemben köteles biztosítani, és nem használhatja politikai fegyverként. Amit Ukrajna tesz, az a megállapodás nyílt felrúgása”.

Brüsszel magatartása az ügyben legalábbis kétértelmű. Az Európai Unióról szóló szerződés az EU kötelességévé teszi, hogy egy harmadik féltől érdeksérelmet elszenvedő tagállam segítségére siessen. Brüsszel kötelessége lenne, hogy Magyarország oldalára álljon, de nem teszi. Brüsszel a tagállam Magyarország helyett az unión kívüli Ukrajna oldalára állt. Brüsszel szövetségre lépett az ukránokkal. Brüsszel és Kijev egyetért abban, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarország élén, addig nem képesek végrehajtani terveiket. Nem tudnak leválasztani minket az orosz energiahordozókról, nem támogatjuk Ukrajna csatlakozását, nem fizetünk, és nemet mondunk Ukrajnának. Mindez ötven nappal a választás előtt történik, így ez a fellépés nyílt beavatkozás a magyar választásokba. Okkal feltételezem, az a célja, hogy az erőviszonyokat Brüsszel és Kijev szándéka szerint módosítása, de Magyarországon a magyar emberek döntenek

– hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a vészhelyzetet elhárították, az energiaellátást biztosították. Az ezer forintos benzinárat és a megemelkedett rezsiköltséget a családok nem tudnák kifizetni.

Orbán Viktor szerint „aki azt állítja, hogy a rezsicsökkentés orosz energia nélkül is fenntartható, az vagy szamár, vagy hazudik”. A kormányfő jelezte, a kőolajszállítás leállítása miatt ellenlépésként leállították a dízelszállítmányokat, valamint a kormány megvétózta az Ukrajnának korábban Magyarország részvétele nélkül megítélt 90 milliárd euró folyósítását.

A mai napon Brüsszelben megvétózzuk az elfogadás előtt álló huszadik háborús szankciócsomagot is. Amíg Ukrajna nem engedi át az orosz kőolajat Magyarországra, addig minden, Ukrajnát támogató brüsszeli döntést meg fogunk akadályozni

– tette világossá Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy 

  • 9 ezer ember hal meg hetente, 
  • vagy lesz hadirokkant a háborúban.

„Az áram és a földgáz ára Európában háromszorosa, négyszerese az amerikai és kínai áraknak, Európa saját maga számolja fel a versenyképességét. Ilyen energiaár-különbözet mellett az európai vállalatok nem tudnak, nem is tudhatnak versenyezni a kínai és amerikai cégekkel. Egymillió ipari munkahely szűnt meg Európában”

 – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a brüsszeli háborús stratégia téves. 

"A mi tudásunk szerint semmilyen tények nem alapozzák meg a brüsszeli háborús stratégiát. Mi azzal számolunk, hogy Oroszország még évekig képes működtetni a hadigazdaságát és hadigépezetét. Ukrajna és Európa hamarabb fogy ki a katonai készleteiből, hamarabb fogy el a pénze és fogy ki a bevethető élőerő utánpótlásból, mint Oroszország. Ráadásul Oroszország nukleáris katonai eszközökkel rendelkezik, és nincs válasz arra a kérdésre, hogyan győzhető le egy atomhatalom. Európa ezt a háborút nem bírja pénzzel. Bele fog rokkanni és évtizedekre nyakig eladósodik. Ebből Magyarországnak ki kell maradnia”.

A kormányfő jelezte, megszülettek az első írásos megállapodások Franciaország és az Egyesült Királyság között arról, hogy készek katonákat állomásoztatni Ukrajna területén. Németország is kész a csatlakozásra. 

„Háborúra készülnek Oroszországgal, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Magyarország ezen csak veszíthet, ezért tisztelettel arra kérem a Házat, hogy támogassa a kormányt abban, hogy Magyarországot kívül tarthassuk a háborún és kivédekezhessük annak biztonsági és pénzügyi következményeit”

 – húzta alá Orbán Viktor.

Kiszámítható reakciók

A miniszterelnök beszámolójára reagálva az ellenzék ezúttal is nagyjából egy szólamot volt képes kipréselni magából, amely úgy foglalható össze, hogy a Fidesz akar háborút, Göd, Zsolti bácsi, retteg a hatalom és a hasonló kötelező folklorisztikus elemek. Különös élményt okoz, amikor olyan képviselők delirálnak Orbán bukásáról és meneküléséről, mint például Tordai Bence, aki minden bizonnyal az utolsó ülésszakát kezdte meg hétfőn.

Orbán: az ellenzék Ukrajna mellé állt

Válaszát a kormányfő úgy kezdte, hogy látta már több hattyú halálát, de hattyúkórussal még nem volt dolga. Orbán Viktor éles hangnemben sorolta fel, hogy a hétfői ellenzéki hozzászólások kizárólag azokat a témákat említették, amelyekről már korábban kiderült, hogy ordas hazugságok, amelyeknek csak a lejáratás, zavarkeltés a célja. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy olyan pártok kritizálják a kormány munkáját, amelyek sorra jelentik be, hogy nem indulnak a választáson, mert a Tisza győzelmében reménykednek. Orbán kiemelte: 

Bebizonyosodott, hogy az ellenzék a jelenlegi feszült helyzetben egyértelműen Ukrajna mellé állt a magyar emberekkel szemben. 

 

Orbán Viktor vélhetően utoljára szólal fel a parlamentben az április 12-i választások előtt, ami ilyen értelemben a négyéves ciklus zárását is jelenti. 

 

Kiemelt kép: Fotó: YouTube