Pesti Srácok

A Párbeszéd úgy döntött, hogy nem vesznek részt a választásokon

A Párbeszéd úgy döntött, hogy nem vesznek részt a választásokon
Fotó: Lakatos Péter

A Párbeszéd közleményben jelentette be támogatóik hadának, hogy a párt most kihagyja a választásokon való részvételt. Bejelentésükben felsorolták, hogy a párt működése óta eltelt időben a Párbeszéd mennyi jót tett Magyarországnak. Most pedig azzal kívánják folytatni áldásos tevékenységüket, hogy egy lépéssel hátrébb vonulva Magyar Pétert ajánlják a magyar nemzetek.

A Párbeszéd közleményében kiemeli, hogy 2010 óta a jobboldali kormány csak a saját uralkodóosztályának kitermelésén dolgozik, és most, 2026-ban egy „elszegényített és ellopott ország” készül a választásokra, amely végképp távolra sodródott a demokratikus elvektől. Pláne Európától.

Párbeszéd SZABÓ Tímea
A Párbeszéd üde színfoltja a magyar politikai palettának; fotó: Czeglédi Zsolt

Alkalmilag a háborús bűnös Oroszország csatlósaként működik, egyedüliként az Európai Unióban

- nyomatékosították.

A közleményben ezután kitérnek arra, a Párbeszéd számos eredményt ért el, mióta az LMP-t szétverve külön utakra indult. Például,

  • létrehozták az választásról-választára bizonyító „előválasztás intézményét”
  • klímatörvények sorát adták be
  • alapjövedelmet adtak volna mindenkinek
  • harcoltak akkumulátorgyárakka, védték a fákat és az állatokat
  • küzdöttek a nők bántalmazása ellen és kiálltak a szexuális kisebbségek alapvető jogaiért

A Párbeszéd gesztusa a magyaroknak

De, ezeket most mind hajlandóak lesznek zárójelbe tenni a nagyobb jóért.

Mivel mi is a kormányváltást tartjuk a legfontosabbnak, a fentiek azt mutatják nekünk, a Párbeszéd - Zöldek közösségének, hogy ne induljunk el a 2026-os országgyűlési választáson

- írták.

Most azért teszünk gesztust, hogy az ország elindulhasson egy jobb irányba, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is képviseletet adjunk az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez, ahol helyük van az értékrendi és politikai vitáknak, a sokszínű, értékalapú, versengő ajánlatoknak

- közölték.

 

Ajánljuk még