Március végén megszűnik a Szabad Európa Rádió bolgár és román szerkesztősége is

Március végén befejezi működését a Szabad Európa Rádió (RFE) bolgár és román nyelvű szerkesztősége - tudatták a bolgár szerkesztőség munkatársai, valamint az RFE romániai vezetője a Facebookon. A Szabad Európa Rádió munkatársai keresik a lehetőséget, hol folytathatnák tovább áldásos tevékenységüket.
A bolgár szerkesztőség egyik, a hivatalos bejelentésig névtelenséget kérő munkatársa közölte, hogy csapatuk aktívan dolgozik már egy olyan megoldáson, amely "lehetővé tenné számukra a hallgatóik további kiszolgálását". A Szabad Európa Rádió romániai vezetője, Elena Vijulie Tanase pedig már február közepén azt írta a Facebookon, hogy március 31-én be kell zárniuk a szerkesztőséget, mert csak "néhány profi újságírójuk maradt, akikkel nem tudják tovább ellátni a naponta adódó feladatokat".

A Szabad Európa Rádió régen mást jelentett
A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádiót (RFE/RL) az Egyesült Államok kormánya hozta létre 1950-ben, amely kezdettől fogva sugárzott bolgár és román nyelvű rádióadásokat. A bolgár szolgálatot 2004-ben, a románt pedig 2008-ban bezárták, de 2019-ben mindkét országban újra megnyitották a szerkesztőségeket.







