Pesti Srácok

Szijjártó: a filmipar után videojátékiparban is globális éllovassá válhat Magyarország

Szijjártó: a filmipar után videojátékiparban is globális éllovassá válhat Magyarország
Fotó: Krizsán Csaba

Most először egy hazai videojáték-fejlesztő beruházásához nyújt támogatást a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Neocore Games Development Kft. kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén, Budapesten azt mondta, hogy a hazai videojáték-fejlesztő cég 4,5 milliárd forintos projektjét a kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja, így segítve több új, magas hozzáadott értékű munkahely létrejöttét a fővárosban.

Szijjártó Péter szerint a videójátékok terén is az élvonalba tartozunk
Szijjártó Péter szerint a videójátékok terén is az élvonalba tartozunk
Fotó: Krizsán Csaba

Úgy folytatta, hogy a nemzetközi szinten abszolút versenyképes vállalat új technológiákat és történetmesélési módszereket hoz el a videojátékokba egy magas minőségű narratív tartalomfejlesztési program keretében, és ennek eredményeképpen megvalósulhat az első tisztán magyar fejlesztésű AAA-kategóriás játék.

Azt pontosan tudjuk, hogy a speciális iparágak speciális fejlesztési programokat, speciális beruházási és fejlesztési környezetet kívánnak meg. Ezért a kormány kész arra, hogy az iparág szereplőivel, a kreatív iparág vezetőivel együtt olyan jogszabályi-beruházási környezetet dolgozzon ki, amely Magyarországot a filmipart követően a videojátékiparban is globális éllovassá teheti

– tette hozzá Szijjártó.

Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít erre az ágazatra, amely az egyik leggyorsabban fejlődő terület, és amelynek az exportképessége is hihetetlen magas. Fazekas Csilla, Budapest I. kerületének alpolgármestere pedig úgy fogalmazott, hogy „a kreatív iparban, legyen szó divatról és dizájnról vagy szoftverfejlesztésről, egyre növekvő gazdasági potenciál rejlik világszerte, így Magyarországon is”.

 

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.