Ha az ukránok összekeverik a geopolitikát a sporttal, akkor abból egy jó nagy adag nácizás sül ki

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Honvéd teniszezőjét, Bondár Annát, akivel ukrán ellenfele Olekszandra Olijnyikova nem volt hajlandó kezet fogni arra hivatkozva, hogy a magyar sportoló korábban részt vett egy Gazprom által szponzorált tenisz viadalon. Márpedig ezzel Bondár - Olijnyikova szerint - a háborút támogatta és súlyos sérelmeket okozott az ukrán népnek, amiért a magyar teniszezőnek erkölcsi elégtételt kellett volna tennie, amire a sportoló természetesen nem volt hajlandó, hiszen semmi sem követett el. Szijjártó Péter az ukrán sportoló magatartását felháborítónak és botrányosnak nevezte.
Ahogy arról korábban lapunk is írt, a kolozsvári tenisztorna második fordulója, amelyben Bondár Anna magyar és Olekszandra Olijnyikova ukrán teniszező csapott össze, már a mérkőzés előtt nagy figyelmet kapott. Azonban nem a teniszezők kvalitásai vagy egy esetleges fair play miatt került fókuszba a két sportoló összecsapása, hanem azért, mert Olijnyikova nem volt hajlandó kezet fogni magyar riválisával. A magyar teniszező "bűne" pedig annyi volt, hogy részt vett egy Gazprom által szponzorált tenisz viadalon még évekkel ezelőtt, pontosabban 2022 decemberében. Majd az ukrán teniszező fölényesen azt mondta, hogy Bondár ezen cselekedete "egyenértékű azzal, mintha 1941-ben a náci Németországban szerepelnének, és az auschwitzi és treblinkai haláltáborokban meggyilkolt zsidóktól elvett ékszerekkel fizetnének". De hajlandó lett volna megbocsátani (!), ha Bondár bocsánatot kér az ukrán néptől, egy olyan dologért, amit el sem követett!

Fotó: Independent
Szijjártó: a náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán sportolót minősíti…
A miniszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a kolozsvári versenyről hazatérő magyar teniszezőt pénteken a Külügyminisztériumban a fogadta. Szijjártó az esettel kapcsolatban kijelentette, ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő.
Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért
– írta a posztjában Szijjártó Péter.

Fotó: Szijjártó Péter/FB
Kijelentette, felháborító és botrányos volt, ahogyan Olekszandra Olijnyikova ukrán teniszező viselkedett Bondár Annával a Kolozsvári Nemzetközi Teniszversenyen.
A miniszter kiemelte:
a magyar játékos lejáratására tett kísérlet és a náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán sportolót minősíti…
Hozzátéve, hogy "Bondár Anna kiváló eredményeket ért el eddigi pályafutása során: volt korosztályos Európa-bajnok, járt a legjobb 50-ben a világranglistán és nyert több WTA-tornát is. Ő a tettekben és nem a hangoskodásban hisz, szerintünk ő csinálja jobban".
Reméljük, a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet minden magyar embernek, köztük új egyesülete a Honvéd szurkolóinak is – zárta a bejegyzését Szijjártó Péter.







