Gendervécék, dilettánsok és az egyetlen igazi vezető – Szabó Gergő brüsszeli jegyzete

Ez is megvolt. Feszülten várakozott a sok európai újságíró, időnként jöttek politikusok, megálltak egy kicsit, elmondtak néhány - általában semmitmondó - gondolatot, de mindenki egy emberre várt. Folyamatosan egy nevet lehetett hallani a pusmogás közepette: Orbán Viktorét.
Már nem is volt nagy meglepetés, hogy több ukrán újságíró is ott topogott a doorstepen, akik igen magabiztosan beszélgettek, pusmogtak és úgy viselkedtek, mintha ők hívták volna össze az egész EU-csúcsot, minden harmadik szavuk "Orbán" volt. Közben odajött hozzájuk egy félénk kis norvég tévés vagy újságíró, akivel együtt orbánoztak tovább, hallhatóan megvető hangnemben, aminek az volt a lényege, hogy "na, mivel fogja megint megzavarni a nagyurakat Orbán Viktor, meddig rontja még itt a levegőt" – írja brüsszeli jegyzetében Szabó Gergő kollégánk.

Ahogy meglátták a belépőkártyánkon, hogy magyarok vagyunk, az ukránok még megvetőbb tónusra váltottak, de mi nem a behízelgő nyugat-európai attitűddel érkeztünk, ráadásul igen furcsa volt, hogy egy nem uniós tagállam médiamunkásai itt lehetnek és ilyen fölényeskedő módon helyezik magukat középpontba.
Aztán megérkezett Orbán Viktor, aki elmondta, hogy nincs kecmec, vagy megkapjuk az olajunkat, vagy nem lesz 90 milliárd euró Ukrajnának. Számomra továbbra is érthetetlen, hogy az ukrán és brüsszeli tengely hogyan képes azt követelni tőlünk, hogy engedjük át a hitelt úgy, hogy közben blokkolják a kőolajvezetéket. Teljesen felborult a világ. Európa központja egy önmutogató disznóól, ahol az a legfontosabb, hogy álságosan jóemberkedjenek, legyen férfi,női wc egyben és befeküdjenek egy dörzsölt maffiaállamnak, mint az ukrán.
Gyerekek, az unió jelenlegi hangulata, az itt "uralkodó" torz elit elborzasztja az embert. Ilyen hangulatban, ennyire kiüresedve és a devianciát piedesztálra emelve várhatta a Római Birodalom a 476-os esztendőt. Szinte szaglik itt a romlás, a belterjes ostobaság és a rossznak való megfelelési kényszer
Van miért harcolni nekünk, magyaroknak!
Igen, itt ilyen mosdók vannak, ahogy a képen látjátok:








