római birodalom
A római Pannonia sorsa a hunoktól a magyarokig – Honi felderítés (Videó)
Néhol térdig érő, de zömmel inkább a föld alá temetett falcsonkok maradtak ránk a római korból – na meg egy név, amely sokkal többet jelent nekünk, magyaroknak, mint a többi korabeli provincia: Pannónia. Mi történt ezzel a területtel a római uralom szertefoszlásakor, amikor germánok, hunok, aztán megint germánok masíroztak rajta, majd az avarok vették birtokba? Mekkora pusztítás érte, hogyan enyészett el az egykori római élet itt, és mit láthattak még az épületekből városokból, gazdaságból a X. századi magyarok, amikor az államuk végleg megtelepedett itt? Fehér Bence klasszika filológus–történésszel néztük át a folyamatot, ahogy egy latin földrajzi név a magyarok országaként épült be a nemzettudatunkba. Egy valaha erős nemzet végső vergődése: az új "zöld" német gazdasági miniszter további migránsokért fohászkodik
Van, amikor semmi sem elég az ébredéshez. Pedig előfordul, hogy az intő jelek már véresen komoly fenyegetéssé válnak, és ez sem ébreszti fel a végső stádiumban vegetáló társadalmakat. Alakult ez már így az emberiség történelmében többször is, de úgy látszik, hogy néha elkerülhetetlen ez az önfeladás, a jólétbe belesüppedő, saját agóniáját végtelen türelemmel és unalommal viselő birodalmak és valaha erős nemzetek szétmorzsolódása. Ez történik most több európai nemzettel is, akik korábban a fél világot uralták, most viszont a saját hazájukban is másodrendű állampolgárokká váltak, és lassan ez már nem is zavarja őket. Az új német gazdasági miniszter, Robert Habeck is ebbe a sorba tartozik, hiszen bejelentette, hogy még több migránsra lesz szükség, mert nincs elég munkaerő. A figyelmeztető jeleken már régen túl van a német társadalom, azonban úgy látszik, ez még mindig nem elég. Milyen katarzisra van szükség ahhoz, hogy felébredjenek? Talán már semmilyenre sem. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.