Pesti Srácok

Karddal fenyegették Orbán Viktort az ukránok

Karddal fenyegették Orbán Viktort az ukránok
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Ismét a magyar kormányfőt fenyegették az ukránok. Ezúttal a TikTok-on őrjöngő kiilleszkedetteket idézve egy karddal üzente a kormányfőnek egy ukrán koszlidérc, hogy "fel fogja nyársalni".

Ismételten halálosan megfenyegették a miniszterelnököt. Ezúttal egy kardot lengetve beszélt arról Zelenszkij egyik díszhuszár influenszere, hogy szeretné felnyársalni őt. Orbán Viktor már nem az első halálos fenyegetés kapja, de ez nem is lehet meglepő, miután maga az ukrán elnök is megfenyegette már korábban – írja az Ellenpont. 

Ezen a szinten van a kardrázó ukrán elit
Ezen a szinten van a kardrázó ukrán elit

A Resurgam nevű, szélsőségesen háborúpárti elemzőplatform YouTube-csatornáján megjelenő videóban a portál alapítója, Dmitro Kornyijenko hosszasan szidalmazza a magyar miniszterelnököt, majd a kezébe vesz egy kardot, és azt mondja, Orbán Viktor „nyárson” fogja végezni. 

Végül is van egy egész arzenálnyi eszközünk arra, hogyan használjuk fel és adjuk vissza Orbánnak azt a sok »jót«, amit tőle kaptunk. Hiszen, amivel a videót kezdtük: ha fel akarunk nyársalni egy kellemetlen alakot, egy ilyen fickót, akkor elég annyit tenni, hogy elérjük: veszítse el a választásokat. Ez lesz a legszörnyűbb büntetés, amit elszenvedhet, mert utána jön majd az összes többi következmény. Tehát hideg fejjel és számítással, a védősisakunk alatt, nagy Európával a szívünkben, a térképen egy apró Moszkvával, és Orbánnal egy kis nyárson...

– mondja Kornyijenko, miközben a karddal hadonászik. Az újabb fenyegetés tehát egyértelmű: Zelenszkij propagandistája bár látszólag a magyar miniszterelnök választási vereségéről beszél, mindeközben egy hosszú karddal illusztrálja, hogy felnyársalná Orbán Viktort egy karddal.

Kardcsörtető ukránok

Nem kell meglepődnünk azon, hogy Zelenszkij közvetlen környezetéből érkeznek a halálos fenyegetések, ugyanis éppen az ukrán elnök volt az első, aki megfenyegette a magyar miniszterelnököt, amikor azt mondta, katonákat küld, hogy elbeszélgessenek Orbán Viktorral. Az ukránok mindent megtesznek, hogy a kétarcú Magyar Pétert segítsék és beavatkozzanak a magyar választásba, ezért fenyegetik a magyar miniszterelnököt.

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.