Pesti Srácok

Hernádi Zsolt: az ukránok könyörögtek, hogy vegyünk át tőlük több olajat, mikor eltalálták a tartályt

Hernádi Zsolt: az ukránok könyörögtek, hogy vegyünk át tőlük több olajat, mikor eltalálták a tartályt
Fotó: Lakatos Péter

Nyugodt lelkiismerettel leszögezhetjük, hogy önmagában a Barátság kőolajvezetékben károsodás nem történt - jelentette ki Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, az ukránok többletolaj vásárlására kérték a Mol-t mikor kigyulladt a vezeték.

A vezeték nem károsodott - hangsúlyozta. Már csak azért sem, mert amikor a tűz kiütött a találat után, akkor a vezetékbe az egyéb tárolókból elkezdték kitárolni az ukrán kitermelésű kőolajat. Finomítójuk nincsen, tehát azt el kell adniuk valahova: részben a lengyelek felé megy vasúton, részben pedig felénk jön vezetéken - beszélt a részletekről Hernádi Zsolt. Hozzáfűzte: megkértek bennünket, a Mol-t az ukrán kollégák, amikor már kiütött a tűz, hogy vegyük át ezt a kőolajat gyorsan, hogy ne tudjon eszkalálódni a probléma, ne legyen még nagyobb a tűz.

Mol HERNÁDI Zsolt
A Mol vezért elmondta, mi történt; fotó: Lakatos Péter

A Mol még 2-3 napig simán vett olajat

És mi átvettünk akkor 35 ezer tonnányi kőolajat, ukrán származású kőolajat, amit nagyon szépen lefolyt a Barátság vezetéken, és ez testvérek között is legalább 2-3 napig tartott

- jegyezte meg az elnök-vezérigazgató. Hozzátette: akkor még a vezetéknek semmi baja nem volt.

Közölte: azt tudjuk, hogy a vezeték nem sérült. Azt tudjuk, hogy egy ilyen tüzet lokalizálni kell, oltani kell, nagyon sok ideig eltart, főleg, ha kőolaj volt benne.

Nem tudjuk, hogy mi volt benne. Ha kőolaj volt benne, abban még vannak benzinszármazékok, az egy picit gyorsabban ég. Ha dízel volt benne, akkor ez egy kicsit lassabban ég

- jegyezte meg. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a kőolajtartályban dízelt is tároltak, hiszen Ukrajna nagyon sok dízelt importál, mert maga nem tud előállítani, és mind a polgári közlekedésben, mind a katonai közlekedésben a dízel meghatározó üzemanyag. Hernádi Zsolt szerint az irányító központ sem sérült, mert általában ezektől a helyszínektől messze van. 

Hiszen ezek mind szovjet tervezésű beruházások, még abban az időben is a hidegháború miatt arra nagyon figyeltek, hogy egy találattal ne lehessen megsemmisíteni

- magyarázta. A szovjet tervezésnek az volt a lényege, hogyha támadás van, akkor ne legyen ráncreakció, hogy megsemmisül az egész finomítói kapacitás. Hozzáfűzte: az ukrajnai kollégáktól folyamatosan olyan tájékoztatást kaptak gyakorlatilag a tűz kitörése után, hogy néhány napon belül lokalizálják a tüzet, eloltják és néhány napon belül a vezetéket újraindítják. Amikor nekünk azt mondják, hogy 2-3 nap, akkor meg is indokolják, hogy ezalatt a 2-3 nap alatt mi fog történni.

És amikor utána azt mondtuk, hogy de miért nem indul, azt mondták, hogy mert nincsen még döntés arról, hogy indítsuk. Az, hogy nincsen még döntés, azt nehéz technikai problémának nevezni

- közölte Hernádi Zsolt, hozzátéve, hogy ezt kimondták. Mint mondta, folyamatosan megy a tárgyalás, most az ukránok azt mondják, hogy különböző munkálatokat kell még elvégezni, és azoknak beláthatatlan az átfutási ideje.

Arról is beszélt, hogy politikai harapófogóba került Magyarország és Szlovákia, ez a két ország az, amelyik használja a Barátság kőolajvezetéknek a déli szakaszát. Nem véletlenül engedtétek meg nekünk azt, hogy mi 2027-ig használhatjuk még a Barátság vezetéket, nem véletlenül, mert a szakemberek megnézték és tudták azt, hogy körülbelül mennyi idő kell ahhoz, hogy biztonsággal föl tudjuk hozni a kőolajat, ha a horvátok letesztelik azt a vezetékszakaszt.

Mint mondta, ami ezután kialakult a hétvégén - bár megvoltak az előjelei -, az felborította az összes várakozást. A Mol elnök-vezérigazgatója szerint ma igazából megjósolhatatlan az, hogy mi is fog történni, milyen hatása lesz a világpiacra. 

  • A Hormuzi-szoroson nem tanácsolt átmenni, a hajók többsége egyelőre várakozik. 

Mint mondta, egy hónap alatt több mint 10 százalékkal emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Amire viszont azonnal hatást tett, az a dízel, mert a világ dízel forgalmának körülbelül 20 százaléka érkezik a Hormuzi-szorosból és megy ki a világpiacra. Ezért hétfőn a pénteki árakhoz képest 16 százalékkal emelkedett a dízel világpiaci ára. Ez már egy konkrét hatás. "És konkrét hatás az, ami a gáznál történik, a gáznál is egy nagyon komoly áremelkedés ment végbe az elmúlt időszakban, majdnem 40 forintra ment fel az európai földgáznak az ára 15 euróról.

Miközben most már mindenki az LNG-hez, tehát a folyékony földgázhoz árazza a gázt az egész világpiacon, közben Katar is bejelentette, hogy le fogja állítani az LNG előállítását. Tehát hiány lesz az LNG-ből a világpiacon egy olyan időpontban, amikor a hideg tél miatt Európában amúgy mélypontra süllyedtek le a földgáztárolókban lévő mennyiségek. Körülbelül 30 százalékon állnak jelenleg a tárolók Európában, és el kellene kezdeni feltölteni a tárolókat, de honnan? Oroszország felől nem tudunk behozni most már vezetékes földgázt, új szerződést már nem lehet kötni, csak a meglévő szerződések tudnak kifutni, valahonnan a világpiacról kéne előteremteni ezt a földgázt. Ezzel probléma lesz

- jegyezte meg Hernádi Zsolt. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon lesz-e ellátási probléma, az elnök-vezérigazgató közölte: az ár akkor probléma, amikor nincsen áru.

Én ma azt tudom mondani, hogy áremelés előfordulhat, mert ezek a kockázatok, ezek szorzódnak

- mondta. Szorzódik az a kockázat, ami a Barátság kőolajvezetéknél kialakult, az, hogy a déli vezetékből föl tudnak-e hozni megfelelő mennyiségű kőolajat és azt le tudják-e finomítani, és az, hogy lesz-e elegendő dízel, és vajon milyen áron lesz elérhető a dízel és a benzin. Vagyis milyen áron lesz elérhető import üzemanyag a piacra, mert a közép-európai mikropiac dízelhiányos, körülbelül egyharmadát a fogyasztásnak importból kell beszereznünk, a világ minden részéről hoznak Európába dízelt. Korábban ennek nagy részét Oroszország felől hozták be, de 2025. január óta már nem lehet behozni orosz eredetű dízel üzemanyagot.

És itt látszik az, hogy ezek a szankciós intézkedések azért igazából nem voltak végiggondolva komolyan

- mondta Hernádi Zsolt.

 

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.