Orbán Viktor: Magyarország morális, politikai és jogi érvei voltak erősebbek Brüsszelben

Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki a magyar miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Orbán Viktor az EU-csúcsot értékelve úgy fogalmazott: harcos volt, göröngyös, "egy kicsit rázott a kocsi".
Orbán Viktor kiemelte, nem voltak boldogok, hogy egy decemberben meghozott döntést az ukránok olajblokádja miatt megváltoztattunk, de miután a jogi helyzet teljesen világos, hogy ehhez van jogunk, hiszen nem zárult le a döntési folyamat, ezért egyetlen dolgot tehettek, hogy kicsit fenyegetőztek és utána belátták, hogy ez nem fog menni.

Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk
- fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte: nem szép dolgokat mondtak, de egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak.
Minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszavertük, illetve sajátjainkat megvédtük
- emelte ki.
Orbán Viktor szerint az ukránok direkt kivártak a vezeték elzárásával
A kormányfő hangsúlyozta: ha az ukránok decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, "sose járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez". De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá,
nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna.
- Az olajvezeték állapotának vizsgálatával kapcsolatban Orbán Viktor azt úgy fogalmazott: "szeretnénk odamenni, hogy megnézzük, hogy mi van. Egyelőre az a helyzet, és ez a bizonyíték szerintem arra, hogy az ukránok hazudnak, hogy nem engednek oda bennünket. Ez fölfoghatatlan. A szlovákok meg mi oda szeretnénk menni. Nem is egyedül, velük együtt. Nézzük már meg, miért nem lehet". Az a gondolat, hogy az unió elküld egy bizottságot, amiben nincs ott a szlovák és a magyar kormány képviselője, az egy rossz vicc - tette hozzá.
Garancia kell, hogy többször nem fog előfordulni olajblokád
Arról, hogy ha Ukrajna visszaállítja a Barátság-kőolajvezeték működését, majd Magyarország feloldja a hitel blokkolását, a kormányfő azt mondta: nemcsak arról van szó, hogy az olajnak meg kell jönnie, hanem "garanciákat kell kapnunk arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő".
Eszköz ehhez most még nincs, de majd lesz
- mondta.
Amint megjön az olaj, és megkapjuk a garanciákat, hogy ilyen többet nem fordul elő, azonnal mehet a pénz
- fogalmazott. Kijelentette: az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tud élni.
Kopogtat az ajtón" a globális olajhiány, ezért az a viselkedés és az a stratégia, amelyet az európaiak ebben a kérdésben folytatnak, az egész egyszerűen őrületes. Mindenképpen szükségünk van az orosz olajra, enélkül nem tudjuk túlélni ezt a helyzetet, amely egyre súlyosabb lesz
- értékelt. Hozzátette: meghallgatták az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökének a beszámolóját a helyzetről, amely "minden képzetet felülmúlóan súlyos". Két nap alatt annyit romlott a globális energiahelyzet, ami korábban elgondolhatatlan lett volna. Kiemelte: ma az a helyzet, hogy az Európai Unió nincs tárgyalásos viszonyban az amerikaiakkal, nincs ilyen viszonyban az oroszokkal és a kínaiakkal. Ha nem tudjuk kiszabadítani magunkat ebből az izolációból, ahova az unió rossz politikája belesodorta Európát, akkor nagy baj lesz.
Orbán Viktor hangsúlyozta: egy ilyen energiaválságot a többiekkel való együttműködés nélkül nem lehet menedzselni, "tehát az, amit itt csináltak, az most a csőd felé sodor bennünket".
Magyarország nem akar migránsokat beengedni. Legálisokat sem.
A migráció ügyével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik, amely szerint nemcsak az illegális bevándorlókat kell távol tartani, nem akarnak beengedni senkit. Kifejtette: miután van 4 millió afgán menekült Iránban, plusz van az iráni konfliktus, amit a helyiek is elszenvednek, tömeges migrációra kell felkészülni. Mint mondta, erről nyíltan beszéltek reggel és az is kiderült, hogy vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik.
Tehát azt mondták, hogy nem ér semmit a most megalkotott migrációs paktum, mert nem arról van szó, hogy az illegálisakat kell távol tartani, hanem ők nem akarnak beengedni senkit. A legálisakat se. Ez a magyar modell
- jelentette ki Orbán Viktor.
Itt lassacskán a magyar pozíció nemcsak elméletileg kap elismerést, hanem lassan mindenkinek át kell vennie
- hangoztatta.
Kívánom, hogy ne történjen meg ez, hogy délről meginduljon egy ilyen hatalmas migrációs áramlás, de itt ezzel úgy számolnak, mint egy lehetséges forgatókönyv
- tette hozzá a kormányfő. A magyar migrációs intézkedésekkel kapcsolatban kiszabott bírsággal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak napi egymillió eurót kell fizetnie, azaz ennyit tartanak vissza.
A mi pénzünkből tartják vissza. Úgyhogy ezt mindig elmondom, hogy ezt majd vissza kell adni. Tehát ne költsék el, mert ezt vissza kell adni
- fogalmazott. Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette: a magyar ellenzéket Brüsszelből finanszírozzák.
Brüsszelben azon dolgoznak, hogy a nemzeti kormány veszítse el a választást, és az új Ukrajna-párti kormány majd beáll a sorba, hogy pénzt és hadifelszerelést adjanak az ukránoknak
-vélekedett. Arra a kérdésre, hogy pontosan kikre gondol, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ennek a "vágynak" a megvalósítása mögött brüsszeli intézmények állnak.







