Pesti Srácok

Kreml: Moszkva a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amely ellenségesen lép fel vele szemben

Kreml: Moszkva a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amely ellenségesen lép fel vele szemben
Dimitrij Peszkov
Fotó: AFP

Oroszország a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amelynek tevékenysége ellenséges vele szemben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

"Ami az észak-atlanti szövetséget illeti, ez egy velünk szemben ellenséges szövetség, amely ellenségnek tekint bennünket, és ennek megfelelően ellenséges lépéseket tesz. Így viszonyulunk ehhez a szövetséghez" - hangoztatta a Kreml szóvivője Donald Trump amerikai elnöknek azt a kijelentését kommentálva, hogy az Egyesült Államok kiléphet a NATO-ból.

Dmitrij Peszkov a közel-keleti helyzetről szólva elmondta, hogy a Kreml, az egész világhoz hasonlóan, reggel megismerkedett az amerikai elnök nyilatkozatával, miszerint az Irán elleni katonai művelet a végéhez közeledik, mivel céljait szinte maradéktalanul elérte.

Úgy vélekedett, hogy a régióban kialakult állapotokra való tekintettel aligha lehetséges a közeljövőben megszervezni az újabb orosz-arab csúcstalálkozót, amely azonban hosszú távon fórumot jelenthet a feszültségek enyhítésére. 

Megismételte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja a közel-keleti katonai konfliktus politikai-diplomáciai eszközökkel történő rendezését, amit többször elmondott a Perzsa-öböl és az arab világ országainak vezetőivel folytatott telefonbeszélgetései során.

"Az elnök folytatja ezeket a kapcsolatfelvételeket. Amennyiben valamilyen módon igénybe veszik a segítségünket, természetesen készek vagyunk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a harci cselekmények minél hamarabb békés mederbe terelődjenek. Ez az alapvető álláspontunk"

 - hangoztatta.

Peszkov a médiában megjelent értesülésekre válaszolva azt mondta, nem tud róla, hogy Putyin bármiféle utasítást adott volna ki a VPN-szolgáltatások működésének korlátozására Oroszországban. Közölte: arról sincs tudomása, hogy a rjazanyi régió kormányzója utasítást adott volna vállalati alkalmazottaknak az orosz drónerőkbe való toborzására, és arról sem hallott, hogy létezne utasítás drónirányító-toborzásra az orosz egyetemeken. Hozzátette, hogy az orosz pilóta nélküli haderő létrejött, személyi állományra van szüksége, és mindenki számára áll az ajánlat, hogy csatlakozhat hozzá.

Kiemelt kép: Dimitrij Peszkov. Fotó: AFP.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.