Pesti Srácok

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása fémjelzi az új aranykor beköszöntét a magyar-amerikai kapcsolatokban

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása fémjelzi az új aranykor beköszöntét a magyar-amerikai kapcsolatokban
Fotó: KKM

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása is világosan mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között, amiből minden magyar ember sokat profitálhat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Budapesten. Szijjártó Péter kiemelte, a tárgyalásokon napirenden lesznek a nyugati civilizáció jövőjének nagy kérdései.

Szijjártó Péter J. D. Vance érkezését követően arról számolt be az M1-nek nyilatkozva, hogy harmincöt éve, 1991-ben járt utoljára amerikai alelnök Magyarországon, és 2006 óta nem volt ilyen magas rangú amerikai látogatás, így a mostani vizit is világosan mutatja, hogy új aranykor kezdődött a két ország kapcsolataiban.

Szijjártó Péter VANCE, James David; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter fogadja az amerikai alelnököt; fotó: KKM

Donald Trump elnök hivatalba lépése óta egy teljesen más minősége van ennek a kapcsolatnak, teljesen más minősége van ennek az együttműködésnek, mint volt korábban. Ennek gyakorlati jelei is vannak, minden magyar ember, minden magyar család profitálhat ebből a jó együttműködésből

- mondta.

Az Egyesült Államokban elnöki rendszer van. Ebből fakadóan az elnökkel való személyes kapcsolatnak óriási szerepe van az államközi együttműködés szempontjából. Tehát Orbán Viktor és Donald Trump barátsága gyakorlatilag új aranykort hoztak létre ebben a rendszerben

- folytatta.

És ugye ennek olyan gyakorlati hasznai vannak például, mint hogy Magyarországot újra visszatették az úgynevezett ESTA-rendszerbe, ami azt jelenti, hogy ha valaki az Egyesült Államokba utazik, akkor nem kell vízumot kérnie, hanem ezzel regisztrál, vagy hogy az amerikai elnök engedélyezte, hogy Magyarország továbbra is olcsó orosz energiát vásároljon

- tette hozzá. Majd aláhúzta, hogy Donald Trump ezzel segített megóvni a rezsicsökkentést, enélkül háromszor többet kellene fizetni a rezsire.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ez a jelenlegi helyzetben kritikus fontosságú, amikor Európa egy nagyon durva energiaválság felé halad, mivel a közeljövőben könnyen alakulhat ki kőolaj- és földgázhiány, s így drámai áremelkedés is várható.

Viszont mi, magyarok meg tudjuk védeni magunkat ettől abban az esetben, ha a keleti irányú energiaszállítások is megmaradhatnak. Ehhez az amerikai elnök a beleegyezését adta, ez a különbség a brüsszeli és az amerikai energiapolitika között. Brüsszelben egy ideológialapú energiapolitika van, az Egyesült Államokban pedig egy észszerű

- jelentette ki. Illetve kitért a gazdasági együttműködésre is, emlékeztetve arra, hogy tavaly a kétoldalú együttműködés a rekordok évét hozta el.

Soha korábban nem volt akkora kereskedelmi forgalom a két ország között, mint tavaly. Tavaly érte el először a tízmilliárd dollárt, és tavaly rekordot döntött a Magyarországra érkező amerikai beruházások összértéke is azzal, hogy a tizenhat amerikai beruházás 200 milliárd forintnyi értéket képviselt

- tudatta.

S ez a lendület nem áll le most sem, hiszen már több mint 50 százalékos növekedés van a kereskedelmi forgalomban idén eddig, és csak az elmúlt három hétben hat amerikai vállalat beruházását jelentettük be Magyarországon 100 milliárd forint értékben

- fűzte hozzá. 

Szijjártó Péter szerint civilozációs kérdések is szóba fognak kerülni

A miniszter végül kifejtette, hogy J. D. Vance-szel először négyen egy szűk körű tanácskozást tartanak a Karmelita kolostorban, utána pedig plenáris ülésre is sor kerül szélesebb delegációval.

Napirenden lesznek természetesen a nyugati civilizáció jövőjének nagy kérdései. Migrációs politika, ahol az amerikai és a magyar kormány egy követ fújunk, fellépünk határozottan az illegális migrációval szemben. Napirenden lesznek a családpolitikai kihívások, ugye látjuk, hogy a genderideológiát hogyan próbálják elterjeszteni a szélsőséges globális körök a világban. Napirenden lesz az együttműködés a globális béke, az európai béke és a biztonság kérdésében, hiszen Magyarország egyetlen európai uniós tagországként tagja a Béketanácsnak, amit Donald Trump elnök hozott létre a béke ügyében is. És van egy szoros együttműködés a két ország között a nyugati civilizáció nagy kérdései mellett természetesen a praktikus kérdésekben, így például a gazdasági vagy az energia-együttműködésünk kérdései is napirenden lesznek

- összegzett.

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?