Első győzelmünk ellenzékből: visszaállítják az Ukrajnából érkező áruk tiltását

Már most, a kormányzás első heteiben látszik, hogy nem vagyunk tehetetlenek. Akkora tiltakozást váltott ugyanis ki, hogy a Tisza-kormány feloldotta volna az ukrán áruk behozatalára vonatkozó tilalmat, hogy máris visszakozni kezdtek. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy fű alatt nem próbálják mégis keresztülvinni Kijev érdekeinek kiszolgálását, de azt is jelzi, hogy nem vagyunk tehetetlenek.
Amint arról szerdán mi is beszámoltunk, a Tisza-kormány "véget vetett" a veszélyhelyzetnek, május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, köztük az is, amely tiltotta az ukrán áruk behozatalát, amit más rendeletekkel ellentétben nem emeltek törvényi erőre.

A döntés olyan felháborodást keltett, amivel még az influenszer-kormánynak is szembe kellett mennie, nem véletlen, nem tetszik nekik, ha a közösségi médiában romlik a renoméjuk. Ezért ma délelőtt Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter Facebook-bejegyzésben (hol máshol?) reagált is az ügyre:
TISZA-kormány álláspontja egyértelmű: nem fogjuk engedni, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel való ellátását. A magyar élelmiszer, a magyar termőföld és a magyar gazdálkodók védelme nemzeti érdek
– szögezte le Bóna, hozzátéve, hogy az agrártárca haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, továbbá a szükséges jogi lépéseket is megteszi. Ez persze azt jelenti, hogy még mismásolnak egy darabig, addig is ömlik hozzánk az ukrán gabona, de belátták, hogy bármennyire is a kezükben van a média, bármennyire is teljhatalmat kaptak, még mindig nem mindenhatók, és szembe kell nézniük a választóok akaratával.
Az ukrán áruk tilalma ellenzéki győzelem
Bármi is lesz a végső döntés, egy dolgot elkönyvelhetünk: vesztett háború után megnyertük az első csatánkat. Mivel a nemzeti oldal nem hallgatott, nem ijedt meg a közösségi médiában továbbra is uralkodó lincshangulattól, hanem keményen beleállt egy témába, ami az egész országot érinti, ki tudtuk kényszeríteni, hogy az új kormány átgondoljon egy kártékony lépést.
Ezért nem szabad csendben lennünk, kemény harcok állnak még előttünk, de most is kiderült, hogy nem reménytelenek.







