Pesti Srácok

Diktátornak nevezte a svájci konzervatív lap vezetője Magyar Pétert

Diktátornak nevezte a svájci konzervatív lap vezetője Magyar Pétert
Fotó: picture alliance/ KEYSTONE/Anthony Anex

Roger Köppelnek gyorsan tele lett hócipője a frissen megválasztott magyar miniszterelnökkel. A svájci lap főszerkesztője ugyanis diktátornak nevezte Magyar Pétert az eddigi tevékenysége alapján és ennek hangot is adott.

A Weltwoche Svájc egyik leghíresebb, német nyelvű hetilapja. 1933-ban alapították, jobboldali-konzervatív nézeteket vall. A tulajdonos és főszerkesztő Roger Köppel, aki nem szokta véka alá rejteni a véleményét, most sem tett így, amikor Magyar Pétert diktátorként írta le. Köppel idézte a magyar miniszterelnök több üzenetét, amelyek nem éppen a megbékélést célozták meg.

Roger Köppel,  a svájci konzervatív lap vezetője szerint Magyar Péter egy diktátor.
Roger Köppel,  a svájci konzervatív lap vezetője szerint Magyar Péter egy diktátor. 
Forrás: Wikipédia

A diktátor nem tesz jót a magyaroknak

Roger Köppel úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter úgy beszél, mint egy diktátor, hiszen azt mondja:

Be kell zárnunk az embereket a börtönbe.


De idézett tőle mást is, amikor Magyar Péter úgy hergelte az embereket, hogy a zsebükre apellált:

Visszaadom a lopott pénzt.


A tulajdonos és főszerkesztő szerint ez egy rendkívül veszélyes retorika és egyáltalán nem a megbékélést célozza. Köppel szerint ez ráadásul egyáltalán nem méltó a győzteshez és „szégyenteljes retorika".

„Elnézést, de így egyszerűen nem viselkedik az ember, ha nyertél, akkor nem adsz még egy pofont a vesztesnek. Kezet fogsz vele. Mint a teniszben, nem rúgsz bele az oldalába, a veséjébe. De ő ezt teszi. És most Magyarországnak, istenemre, más problémái vannak, mint egy belpolitikai vendetta Magyar részéről. Például előre kellene mozdítani a meggyengült gazdaságot. Egy gazdaságot, amely nem csak Orbán miatt van válságban.”

Köppel emellett utalt arra is, hogy bár nem beszélnek róla, a háború sem ért véget és még mindig komoly veszélyt jelent.

Van még egy háború Ukrajnában. Van a magyar gazdaság szabotálása Zelenszkij részéről, a vezeték lezárásával, amelyen csodálatos módon, alig hogy Orbánt leváltották, azonnal újra engedte áramlani az olaj.

Szegény Köppel. Még nem tudja, hogy ezzel a kritikájával nagyon súlyos bűnt követett el, amelyet nyilván nem fog szó nélkül hagyni Magyar Péter és az őt körülvevők. Pedig még az új miniszterelnök édesapja is elmondta, hogy keményen kritizálják csak az új kormányt. Úgy tűnik az utóbbi napok eseményei alapján, hogy van is miért.

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.