Pesti Srácok

A fővárosi képviselők többsége visszahívná a fővárosi cégvezetőket, Karácsony Gergely ki akar bújni a közakarat alól

A fővárosi képviselők többsége visszahívná a fővárosi cégvezetőket, Karácsony Gergely ki akar bújni a közakarat alól

A Fővárosi Közgyűlés tagjainak többsége visszahívná a fővárosi cégvezetőket; a képviselők a szerdai ülésen 21 igen szavazattal, 4 nem és 5 tartózkodás mellett szavaztak az erről szóló javaslatról.

A főpolgármester ugyanakkor jelezte: ennek ellenére benyújtja a határozati javaslatot a cégvezetők visszahívásáról, "kizárólag azért, hogy az előterjesztő szándékáról véleménynyilvánító szavazást tarthasson a közgyűlés". Jelezte, ha a testület megszavazza a cégvezetők visszahívását, nem fogja végrehajtani a döntést.

A javaslatra végül a Fidesz-KDNP, a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom képviselői szavaztak igennel.

A Tisza képviselői arról beszéltek, a Fidesz-KDNP csak újrakezdené a pályáztatási folyamatot, érdemi javaslat nélkül. Orbán Árpád (Tisza Párt), a bizottság elnöke azt hangsúlyozta, a Tisza Párt átláthatóságot hozott a kiválasztás folyamatába, és azt kérte, hogy annál a két pályázatnál, ahol nem érkezett megfelelő pályázat, tolják ki a határidőt. Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) frakciójának tagja megjegyezte, hogy a Tisza Párt nem átlátható módon bonyolítja a kiválasztást, és sérelmezte, hogy nem ismerheti meg a pályázatokat. Szepesfalvi Anna, Havasi Zoltán és Radics Béla (Fidesz-KDNP) azt javasolta, tekintettel arra, hogy változott a kábítószerrel kapcsolatos szabályozás, változtatás szükséges a Budapesti Kábítószer Egyeztető Fórum tagjaiban is, mert olyan civil szervezeteket kell kinevezni a fórum tagjaként, amelyek a szigorú törvényi szabályozás elvei mentén működnek.

Ezért azt javasolták, a főpolgármester hívja vissza a fórum civil tagjait és olyan szervezeteket jelöljön tagnak, amelyek a drogkereskedelemmel és drogfogyasztással szembeni zéró tolerancia elvét tükrözik. A vitában Döme Zsuzsanna (MKKP) arról beszélt, a Fidesz mindenkit démonizál, aki ért a drogpolitikához, de ez nagyon veszélyes. Felhívta a figyelmet arra, az alkohol sokkal több ember életét teszi tönkre, miközben a kormány kocsmaprogramot indít, ezért alkoholstratégiát követelt a kormánytól és ezt nyomatékosítandó kisüveges vodkát osztott a Fidesz-KDNP-s képviselőknek. Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) kiemelte: "nincs okos drogpolitika" és nem fogadják el a kábítószert, a végsőkig harcolnak ellene. Veszélyesnek nevezte a kábítószer relativizálásával, hogy a gyerekek úgy tekintsenek a fűre, mint ami nem drog. Baranyi Krisztina (MKKP) undorítónak nevezte, hogy fideszes szülők feljelentése alapján rabosítanak gimnazistákat, emelnek ki családjukból azért, mert füves cigit szívtak. Úgy vélte, a rendpárti eszközök nem fogják az elmúlt 15 év elmaradt intézkedéseit, az edukációt, az okos drogpolitikát, a civilek bevonását pótolni.

Balogh Balázs (Tisza Párt) arra volt kíváncsi, a Fidesz miért várt ilyen sokat a szabályozással, és miért nem tett semmit az eltelt közel húsz évben. Úgy vélte, helyes, hogy dílereket tartóztatnak le, de ez egy komplexebb probléma. A képviselők többsége végül nem szavazta meg a javaslatot. A képviselők az ügyintézés egyszerűsítése érdekében úgy döntöttek, a kisgyerekeseknek szóló tömegközlekedési bérletre való jogosultságot júniustól nem kell félévente megújítani, a jogosultaknak ezt csak egyszer kell majd megtenniük. Kezdeményezték azt is, hogy a kisgyerekeseknek járó díjkedvezményt az agglomerációban élők is igénybe vehessék.

PestiSracok facebook image
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.