
A „Heute” nevű osztrák lap arról jelentett, hogy a bécsi városi tanácsban az Osztrák Szabadságpárt egyöntetűen és egységesen az ellen szavaz, hogy az osztrák fővárosban telepedjen le a Soros-egyetem. Lovas István az Echo TV-ben leadott sajtószemléjében idézte a forrást, miszerint a párt bécsi vezetője, Johann Gudenus azt mondta, az Orbán Viktor által bírált Sorosnak a budapesti egyeteme egy „baloldali ideológiába mártott káderkeltetőgép”.
Johann Gudenus közölte, három kérdést fog feltenni a koalíciónak ezzel kapcsolatban:
Valóban, egyetért azzal, hogy …
- Soros azt mondta 2015-ben, hogy évente egy millió menekültet kellene befogadnia az EU-nak?
- Soros 2016-ban még mindig 300 000-ről beszélt?
- …és a Soros végül támogatja a nem kormányzati szervezeteket, amelyek nem hajlandóak a költségvetésüket közzétenni az Európai Bizottságnak?
Hozzátette, Soros György egyeteme kártékony, és valójában „baloldali ideológiába mártott káderkeltetőgép”.
Forrás: heute.at, fordítás: Lovas István nemzetközi sajtószemléje az Echo TV-ben
Fotó: VOA News
Facebook hozzászólás
kata
2018-04-29 at 11:30
Ha jól tudom,soros még mindig Bp.díszpolgára!Hogy lehet ez?Nem kellene ez
ügyben is tenni valamit,mert ilyen kártékony embert még nem hordott a hátán a
föld.Amellett,hogy őt is és szervezeteit is azonnal ki kellene tiltani az
ország területéről.
Dragon
2018-04-29 at 07:41
Ha az öreg Soros feldobja a talpát a kormánynak az első dolga legyen ,hogy a Sanyi gyereket kitiltsa az ország területéről,ezt nem nehéz megtenni mert a kis köcsög nem magyar állampolgár azután a szektáikat is fokozatosan le lehet építeni.
Amarna
2018-04-29 at 05:21
És egyáltalán–mit is keres ez a gyökér kurucesvány közöttünk ??????
mindannyiunkért
2018-04-28 at 23:12
István Kurucz mért nem költözöl Soros seggébe, így mindig vele lehetnél és amikor szarik, és mindig fényesre nyalhatnád! Pont jó helyen lennél, úgyis mindig szarságokat pofázol.
Sobri Jóska
2018-04-28 at 20:59
Kuruc, maga nem normális, mondhatnám a nagy gondolkodó szavával, hogy akkora böszme, mint a főnöke. Ha bárki lop, vagy bármilyen törvénybeütközőt követ el, amelyről a beírása szerint tudomása van a hatóság tudomására kell hozni. Különben bűnrészessé válik. Nos, Kuruc ezekszerint BŰNRÉSZES!!!
Gitta
2018-04-28 at 20:55
István kuruc sötét vagy mint az éjszaka akkor nem hőbörög tel ha a ballibsik loptak , de az egésznek több a jelentősége ha nem vetted volna észre a nemzeti szuverenitás megmaradása és az egyetemes európai keresztény kultúra megőrzése jár hogy ez neked magas mint a Himalája amit nem tudsz megmaszni
pipi
2018-04-28 at 20:12
Raszz ujsågban akarsz toborozni te rohadt bolsevik. Ne rontsd a levegöt itt. Menj ki a rakpartra es a zsidok papucsait csokolgasd.
pipi
2018-04-28 at 20:10
Szoval most kell cselekedni mert akkor eselyuk sincs arra hogy a szomszedban ussek fel a såtrukat. Ki a CEU vel europåbol. Ha vannak hulyek akik behivlyåk az az ö problemåjuk.
Kiváncsi
2018-04-28 at 19:29
A végén még ránk rohad az a szarfészek!
kata
2018-04-28 at 19:16
Istvan Kurucz!
Amikor az mszp és az szdsz lopta szét az országot akkor nem volt érvényben a
tízparancsolat?
Ilona
2018-04-28 at 19:11
Meg kellene szavaztatni az M1-en, hogy a magyarok szerint mennyit ér Soros egyeteme. Mennyire hasznos illetve mennyire haszontalan végzettséget ad a végzős hallgatónak az ott szerzett ismeret. Tudást szándékosan nem írtam. Lehet, hogy talán egyetlen hagyományos magyar egyetemre sem tudna felvételt nyerni egy CEU-s hallgató.
2/3
2018-04-28 at 18:41
Nekem az a gondom a Soros-egyetemmel, hogy bennem valahogy felmerül, hogy az ott végzettek jelentős része majd beül valamilyen fontos pozícióba, közintézménybe, hivatalba, bárhová, és ott fogják gáncsolni a magyart, ahol csak tudják. Ezért szeretném, ha Pestről is elmennének.
Krisztina
2018-04-28 at 17:56
Na tessék, hogy mik nincsenek?! Persze ez egy osztrák szájából jobban hangzik, mint Orbán Viktoréból. De ha ez így igaz, azért örülök, hogy más is hasonlóan látja a Soros helyzetet. Csak lesznek még további “antiszemiták” is!
kakuk marci
2018-04-28 at 17:51
Nagyon szellemes mondas es igaz: baloldali….etc.
Aladin
2018-04-28 at 17:36
Sajnos nálunk az ellenzékiek mégis Soros seggét nyalják, közben már több europai országban kezdenek rájönni a Soros féle rafináciora.
Meszaros jozsef
2018-04-28 at 17:27
A Mars nagyon jó célállomás, és, ha az úton elkallódik, mégjobb
khm
2018-04-28 at 17:06
Hát ez már színtiszta rasszistanácizmus!
Amúgy szerintem a Marson,lehetne a legjobb helyen.
tiborka
2018-04-28 at 17:27
Szerintem meg a pöcegödörben – szarosgyurival együtt.
mancs
2018-04-28 at 19:47
Pontosan 🙂
Rakovszky István
2018-04-28 at 19:27
Mivel az egyelőre nem lehetséges, a Déli Sarkot ajánlom.
Ott az Antarktiszon legfeljebb a fókák és a pingvinek körében lehetne hisztiket rendezni.
khm
2018-04-28 at 20:44
De az környezetszennyezés.
Igaz,hogy Butapesten is az.
khm
2018-04-28 at 20:45
mindenhova ugyanazt másolod be?