Pesti Srácok

Francesco Giubilei: Meg kell őrizni Európa sokszínűségét

Francesco Giubilei: Meg kell őrizni Európa sokszínűségét

Nem a teljes tömeget kell uralni, hanem azokat a csatornákat, amelyeken keresztül hatással lehet lenni a tömegekre. Erre jött rá a nemzetközi és az európai szellemi elit egy szűk csoportja, amely folyamatosan befolyást szerzett az iskolákban, az egyetemeken és a médiában – hangsúlyozta Francesco Giubilei a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. Az olasz politikai elemző szerint ellen kell állni az egyszínűvé válásnak és az individualizmus terjedésének ahhoz, hogy Európa gazdagságát és sokszínűségét megőrizzük.

Francesco Giubilei úgy véli, egy intellektuális forradalom átformálhatja a most uralkodó trendektől szenvedő kontinenst. Giubilei, aki a Fondazione Tatarella elnevezésű konzervatív alapítvány elnöke, továbbá vendégelőadóként tanít a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC), kifejtette, hogy az említett szűk csoport könnyen és gyorsan formálja az európai gondolkodást. Ez pedig az egyformaság, az egyszínűség felé vezet. Mint mondta, Milánó utcáin sétálva szinte ugyanazt látja az ember, mint bármely más európai városban.

Az eltörlés kultúrája

Ezzel párhuzamosan jelentkező probléma az individualizmus terjedése. Lassan leszokunk arról, hogy az emberi kapcsolatainkat ápoljuk, hogy együtt legyünk a családdal, hogy a templomi közösségben létezzünk. Az elemző úgy fogalmazott: az eltörlés kultúrája terjed, ami már most komoly problémákat okoz Európának.

PestiSracok facebook image

Megőrizni Európa sokszínűségét

Giubilei arról beszélt: ő, és a kutatói csoportként, valamint médiafelületként is működő Fondazione Tatarella munkatársai azon az állásponton vannak, hogy Európa sokszínűségét meg kell őrizni, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a különbözőség nem probléma, hanem a gazdagság jele. Hozzátette: ehhez azonban az szükséges, hogy az ember figyelembe vegye a tényeket, ami az európai közösségben ma nem divat. Példaként Közép-Európa történetét említette, amely sok-sok nyelv, kultúra, vallás közös története, sok-sok saját tradíciójához ragaszkodó ország története. Mint mondta, a különbözőséget megérteni kell, és nem eltörölni.

Intellektuális revolúcióra van szükség

A felkészületlenség és a tudatlanság példájaként idézte fel, hogy míg 1956-ban az egész világon számos országban szólaltak fel a magyar forradalom mellett, addig a legerősebb olasz kommunista párt a Szovjetunió mellett állt ki.

– hangzott az újságírói kérdés, amire Francesco Giubilei úgy válaszolt:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.