Frusztrált és unatkozó értelmiségiekből lesznek a gyilkos ideológiák barátai – Bemutatták Paul Hollander könyvét

Különleges párhuzamot von a 2019-ben elhunyt magyar származású szociológus, Paul Hollander életművét összefoglaló tanulmánykötet a kommunizmus és az iszlamizmus közé. A könyv, amelyről a megjelenésekor írtunk, a kommunizmuson túl ismerteti annak a rajongásnak a természetrajzát is, amellyel a nyugati értelmiség képes övezni a szélsőséges, emberiségellenes ideológiákat. A könyv bemutatóján Baczoni Dorottyát, a XX. Század Intézet igazgatóját, valamint Sayfo Omart, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete és a Migrációkutató Intézet kutatóját kérdezte Balogh Gábor történész a hasonlóságokról, illetve a nyugati értelmiség bizarr viselkedésének magyarázatáról.

Mi volt az oka, hogy annyi magát felvilágosult értelmiséginek tekintő kiválóság bedőlt a kommunista ígéreteknek, igazolta ezeket, és kiszolgálta az emberellenes eszmét? – idézte Paul Hollander munkásságának egyik fő kérdését Schmidt Mária a köszöntőjében. A Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, hosszú idő múltán jöttünk csak rá, hogy a társutas probléma ugyanolyan erőteljesen jelen van a nyugati értelmiségben, mint a ’60–’70-es években.

„[A nyugati értelmiség] nem tudja feldolgozni azt a kudarcot, hogy ez a kommunista rendszer mindenhol terrorba, tömeggyilkosságba és szociális katasztrófába torkollott. Nem hiszik el a mai napig sem, hogy a rendszer önmagában működésképtelen” – fogalmazott.

A kötetet méltató Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója leszögezte, hogy a kommunizmus nem halt meg, nyugati képviselői ott vannak az egyetemi campusokon, az intézményekben, a médiában és sok esetben a politikában.

„A Nyugat pedig – többek között emiatt – még mindig érdektelen kívülállóként vonogatja a vállát, ha a kommunizmus bűneiről, az általa okozott szenvedésekről beszélünk” – tette hozzá.

A figyelemfelkeltő címmel kapcsolatban Sayfo Omar elmondta a kerekasztalbeszélgetésen, hogy Hollander nagy felkészültséggel fogta meg az iszlamista mozgalmak esszenciáját és hasonlóságukat a marxizmushoz. A mai marxisták azzal mosdatják a kommunizmust, hogy akik csinálták a kudarcos kísérleteket, azok félreértelmezték, rossz úton haladva próbálkoztak, de a „szent iratok” rendben vannak, csupán úgy kéne követni azokat, ahogy a mai marxisták hirdetik – összegezte a képet, egyúttal rávilágítva a teljes párhuzamra az iszlamisták gondolkodásmódjával.

Hozzátette, hogy az iszlamizmus története ugyanígy kudarcokkal van tele, hiszen a projektjei vagy elbuktak, vagy átalakultak, ám ők is eltolják a felelősséget, és nem gondolnak bele, hogy talán az alapoknál van a probléma.

fotó: Terror Háza Múzeum

Baczoni Dorottya azt emelte ki, hogy Hollander összetett problémákat vet fel a kommunizmus jellegétől az értelmiség szerepfelfogásán át az igazságos erőszak kérdéséig, és mindezt nemcsak intellektuális igényességgel teszi, de a bátorsága is megvan hozzá, hogy kimondja, nincs objektív, elfogulatlan szociológia. A több évtizeddel ezelőtti magvas megállapítások előszedését veszélyes dolognak minősítette a XX. Század Intézet igazgatója, ám szavai szerint Hollander írásai nem egyszerűen jól öregedtek, hanem döbbenetesen aktuálisak. Sayfo Omar hozzátette, hogy Hollander jókor született és írt, mert akkor még nem szőtték át ennyire a nyugati akadémiai világot a maffiaként működő baloldali értelmiségi hálózatok, mint ma.

„Sem a hidegháború idején, sem azóta, nem is igazán volt igény és akarat a [kommunizmus] tényleges megértésére”

– vélekedett Baczoni, aki szerint leginkább az ebből fakadó ismerethiány okozza a máig kitartó kommunizmusszimpátiát ezekben az értelmiségi körökben. Ezen felül említette, hogy a kommunizmus egyszerre megfoszt a vallástól, ám olyan ideológiát ad helyette, amely hitként is tud működni.

Ugyancsak említette az értelmiség frusztráltságát, unalmát, kalandvágyát, figyelemhiányát, amelyeket Hollander a kommunizmusba beleszeretés okaiként azonosított.

Sayfo Omar ehhez csatlakozott azzal, hogy miként a nyugati egyetemi világban kitartóan megvan a kommunista gerillaharcosok iránti romantika, ugyanígy létezik az iszlamista szervezetek iránti romantika is.

„Számos iszlamista gondolkodó gyakorlatilag hasznos idiótákként használja fel azokat, akik kritikai szemlélet helyett szimpátiával tekintenek az ő ügyükre” –  jelentette ki.

fotó: Terror Háza Múzeum

Balogh Gábor, a beszélgetés moderátora felvetette, hogy ha harminc évvel a közép-kelet-európai kommunizmusok bukása után eljutottak Nyugaton Lenin-szobrok állításáig, akkor vajon lesz-e újra Sztálin-kultusz is. Baczoni Dorottya szerint azért nem, mert éppen a kommunizmus kimosdatása érdekében lett kikiáltva rossz példának a sztálinizmus, eltagadva a marxi és lenini értelemben vett kommunizmussal való folytonosságát. Sayfo Omar viszont felidézte Slavoj Žižek kommunista filozófust, aki szerint, ha a nácizmus visszatér, akkor a karszalagokon nem horogkereszt lesz, hanem mosolygó szmájlik.

„Nem kell a sztálinkultusznak újjáélednie ahhoz, hogy bizonyos, az esszenciáját érintő dolgok újraéledjenek. Amíg neves angolszász professzorok a Black Lives Matter tüntetések alatt előbb Black Lives Matter, majd Antifa logóra változtatják a Facebook-képüket, addig nem biztos, hogy szükség van a Sztálin-szobrok újraemelésére ehhez” – fogalmazott.

A közel-keleti terrorista szervezeteket kezdetektől egyfajta romantikus köd lengi körbe annak köszönhetően, hogy jellemzően a hidegháború idején kezdték meg a működésüket, és akkor ki is alakították az összeköttetéseiket a nyugat-európai baloldali partnereik felé – fejtette ki Sayfo.

Mára viszont odáig jutottunk, hogy már az iszlamista merénylőket is felmenti bizonyos mértékben ez a baloldali fősodor azzal, hogy beerőlteti őket az elnyomó–elnyomott marxista keretrendszerbe.

Baczoni Dorottya szerint ennek a keretezésnek fontos elemei az erkölcsi relativizálás és a kategóriák elmosása, illetve a Balogh által felemlített Gonosz megnevezése. Sayfo Omar is fontosnak tartotta ezt, és szerinte a Nyugat tartozik saját magának azzal, hogy pontosan meghatározza, mi a Gonosz, mi ennek a kulturális és jelentésbeli tartalma nálunk. Különösen nehéz kihívásnak nevezte azonban ezt a mai, szándékosan széttördelt nyugati értelmiségi világban, hiszen hiányzik az a közös nevező, amelyből ki lehetne indulni. A beszélgetés végül hézagmentesen érkezett vissza magához a kötet mondanivalójához: a valóságtól elrugaszkodott, működésképtelen, ám cserébe korlátlanul gonosz ideológiák értelmiségi híveit kielemző kötetről elhangzott, hogy pont azok nem fogják elolvasni, akiknek kéne. Aki viszont szeretné megérteni a körülöttünk pulzáló, egyre kifordultabb világ okait, annak feltétlenül érdemes.