Pesti Srácok

Fürjes Balázs: A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa foglalkozhat a Liget-projekt ügyével

null

A kormány és a Fővárosi Önkormányzat részvételével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában (FKT) érdemes majd áttekinteni a Liget-projekt ügyét, ha Budapest új vezetésének bármilyen felvetése van – tudtuk meg Fürjes Balázstól. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint a tanácsban lehet beszélni arról is, hogy mi legyen a sorsa a „Budapest, Sportfőváros” programnak. Eddig a Főváros és a kormány közös szándéka volt, hogy a sport, a sportolási lehetőségek bővítése, a szabadidősport erősítése és a nemzetközi sportesemények fontosak legyenek Budapest életében. Mint ismert, Karácsony Gergely, Budapest új főpolgármestere az első intézkedései között említette meg a napokban, hogy le fogja állítani az új létesítmények megépítését a Városligetben és a stadionberuházásokat is a fővárosban. A Liget programmal kapcsolatban a Városliget Zrt. azt hangsúlyozta, hogy a Liget Projektnek a közeljövőben elinduló minden elemére végrehajtható építési engedéllyel rendelkeznek.

Fürjes Balázs kiemelte: a kormány korrekt együttműködésre törekszik a főváros új vezetésével, és ennek legfontosabb terepe az FKT. Az államtitkár hozzátette: az együttműködéshez két fél kell, és bízik benne, hogy az új főpolgármester nem a kormány elleni hadakozásra akarja felhasználni városvezetői mandátumát, nem akarja csatatérré tenni Budapestet. A testületben a kormány és a főváros vezetése egyhangú szavazással dönthet a legnagyobb budapesti fejlesztésekről. A testület elnöke a miniszterelnök, akit Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettesít, társelnöke pedig a főpolgármester és öt-öt taggal képviselteti magát mindkét fél. Az új Fővárosi Közgyűlés megalakulás után össze lehet majd hívni a tanácsot, ahová Fürjes Balázs szerint a Liget-projekt kapcsán érdemes meghívni a program vezetőjét, Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját.

– fogalmazott Fürjes Balázs.

PestiSracok facebook image

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.