Pesti Srácok

Futtatója karmai közül mentettek meg a rendőrök egy fiatal nőt

Futtatója karmai közül mentettek meg a rendőrök egy fiatal nőt

Gyanús kéztörés keltette fel az erzsébetvárosi nyomozók figyelmét; egy fiatal nő 2020. november 14-én ment be párja kísértében egy fővárosi kórházba, ahol az orvosoknak azt állította, hogy takarítás közben elesett és megütötte a karját. A rendőrök az esettel kapcsolatban olyan információhoz jutottak, hogy a nő sérüléseinek valós körülményeit eltitkolhatta az orvos elől, ezért november 18-án nyomozást rendeltek el.

A sérülés körülményeinek tisztázása közben a nyomozók látókörébe került a nő 37 éves élettársa; a gyanú szerint N. Rafael évek óta párja prostitúciós tevékenységéből tartotta fenn magát. A 37 éves férfi a kapcsolatuk elején barátnőjét rávette arra, hogy prostituáltként dolgozzon, és az abból kapott pénzt neki adja át. A fiatal nő érzelmi kötődése miatt belement, hogy szexuális szolgáltatással eltartsa élettársát, azonban később már nem akarta párja kedvéért áruba bocsátani a testét. Ezt el is mondta neki, a férfi azonban nem hagyta, hogy egyetlen bevételforrása elapadjon, és megfenyegette a nőt – írja a Police.hu.

A nyomozás adatai szerint a férfi folyamatos lelki terrorban és megfigyelés alatt tartotta barátnőjét; fenyegetései közt szerepelt, hogy eladja egy másik férfinek, édesanyját bántani fogja, de a nőt azzal is próbálta sarokba szorítani, hogy azt állította, 16 éves húgát fogja felhozni a fővárosba, és prostituáltat csinál belőle. N. Rafael meghatározta párjának, hogy mennyi pénzt kell keresnie egy nap, és a nőt többször meg is verte, míg november 14-én odáig fajult egy vita, hogy eltörte a kezét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály egységeivel november 19-én lakásán rajtaütöttek a 37 éves férfin. Az erzsébetvárosi rendőrök N. Rafaelt elfogását követően kapcsolati erőszak bűntett, kitartottság bűntett és prostitúció elősegítése bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozók a nőt lakhelyétől távol biztonságba helyezték.

Forrás: Police.hu; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.