Felháborító, hogy azok, akik immár negyedjére szenvedtek otthon megsemmisítő választási vereséget, nemzetközi kapcsolatrendszerüket felhasználva mindent megtesznek azért, hogy Magyarországot fosszák meg a jogosan járó uniós pénzügyi forrásoktól – hangsúlyozta EP-felszólalásában Gál Kinga, megjegyezve, a pedagógusok és egészségügyi dolgozók érdekét tartanák szem előtt, az ellenzék elárulja a magyar embereket.
Boszorkányüldözés zajlik immár egy évtizede Magyarország ellen
– hangsúlyozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő Brüsszelben. A politikus felidézte, 2013-ban is felszólalt már a Tavares-jelentés kapcsán, a Sargentini-jelentés csak emelte a tétet, és a támadások azóta egy egyre féktelenebb gyűlöletkampánnyá formálódtak, olyannyira, hogy már az uniós források megvonásával fenyegetik Magyarországot. Gál Kinga úgy vélte, az igaztalan tartalmú jelentések mind a magyar ellenzék megrendelésére készültek függetlennek hazudott NGO-k és szakértők közreműködésével.
Felháborító, hogy azok, akik immár negyedjére szenvedtek otthon megsemmisítő választási vereséget, nemzetközi kapcsolatrendszerüket felhasználva mindent megtesznek azért, hogy Magyarországot fosszák meg a jogosan járó uniós pénzügyi forrásoktól
– hangsúlyozta. Az EP-képviselő hangsúlyozta, ahelyett, hogy a pedagógusok és egészségügyi dolgozók érdekét tartanák szem előtt, az ellenzék elárulja a magyar embereket. Hangsúlyozta, a Bizottság és a kormány között jelenleg is konstruktív tárgyalások zajlanak, miközben az Európai Parlament megbélyegzi Magyarországot, és problémát szít, amelyből nem kérnek a magyarok.
Forrás: europarl.europa.eu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS